Hajóútra BKK-bérlettel
Átvették ajándékaikat délelőtt a BKK bérletjátékának nyertesei a Rumbach Sebestyén utcai Székház VII. emeletén. Lezárult a Vegyen Éves Budapest-bérletet, és nyerjen! elnevezéssel indított akció, személyesen vehették át ajándékaikat a játék nyertesei. Az előzményekről idekattintva olvashatunk.
A kampány a Budapesti Közlekedési Központ szervezésében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., az OTP Travel, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert támogatásával valósulhatott meg. A játékban azok vehettek részt, akik 2016. december 1-je és 2017. január 31-e között bármilyen típusú éves Budapest-bérletet vásároltak. Azon kívül, hogy a bérlet megvásárlásával évente 11 ezer forintot lehet megspórolni, a BKK játékának köszönhetően az éves bérletet vásárlók ezúttal értékes nyereményekre is pályázhattak.
? A most lezárult akcióval a BKK újra azt kívánta üzenni a fővárosban közlekedőknek, hogy a cég elkötelezett Budapest közösségi közlekedésének fejlesztésében és örül annak, hogy ebben ügyfelei is komoly segítségére vannak ? mondta a díjátadó rendezvényen dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója szerint ez az akció a társadalmi normákról is szólt, hiszen a jegyekből és bérletekből származó bevételek a közlekedési rendszer működtetési költségeinek megközelítőleg harmadát fedezik, ezért nagyon fontos a szolgáltatásért fizető utasok korrekt hozzáállása. A vezérigazgató jelezte, hogy a BKK köszöni a segítséget azoknak az ügyfeleknek, akik elkötelezettek a főváros közlekedése mellett és rendszeresen megvásárolják bérleteiket.
A szerencsés nyertesek értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak. Bolla Judit egy Fővárosi Állat- és Növénykertbe szóló családi éves bérlet nyert, Nagy Sándorné Makádi Anna és Schrött Franciska pedig egy-egy 50 alkalmas egy évig érvényes fürdőbérlet boldog tulajdonosa lett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. felajánlásában. A fődíjat Meixner Mónika nyerte, aki az OTP Travel jóvoltából kétszemélyes Földközi-tengeri hajóúton vehet részt teljes ellátással. Gratulálunk a nyerteseknek!
