Damu Roland Igazsága
Damu Edina Mona: Damu Roland – igAZság című 352 oldalas könyvében elmesélte élete történetét. Gyermekkorát, a színészi pálya kezdetét, a sikert, a botrányokat, és azt is, hogyan jutott végül börtönbe. A Nyugati téri Alexandra Pódiumon a ma délelőtti exkluzív sajtótájékoztatónkon először állt újra a nyilvánosság elé.
Nyíltan, tabuk nélkül beszélt eddigi életéről, különös tekintettel azokra az eseményekre, melyek a rács mögé juttatták. Partnere volt ebben felesége: Damu Edina Mona is, míg ügyvédje: dr. Ruttner György sajnos kecskeméti elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. Az Art Nouveau gondozásában kiadott könyvben Damu Roland nem bűnbocsánatért könyörög, nem is magyarázkodik – önéletrajza ugyanakkor mégis egyfajta magyarázat?
Hiába fogadta óriási tapsvihar megannyi színházban, ahol tinédzserkora óta játszott, az ország a tv2 Jóban – Rosszban sorozatából ismerte meg Damu Roland arcát. A nevét pedig a bulvársajtó tette hírhedtté: viharos magánélete, hódításai, balhéi, alkoholproblémája, egy főzőműsorban látott dühkitörése, no és a katasztrófába torkolló viszonya Palácsik Tímeával megosztotta a rajongókat.
Tényleg megerőszakolta és bántotta kedvesét? – Noha a történet sokak szerint sántított, a bíróság négy és fél év börtönre ítélte, melyből három évet ült le – állítása szerint ártatlanul. Brutálisan őszinte vallomásából kiderül, a rács mögött töltött időszak mellett voltak még hátborzongató periódusai életének, gyerekkorában sorozatban érték a traumák, verték, elhanyagolták, érzelmileg tönkretették. Könyvében senkit sem kímél, pofonokat oszt és ad magának is, miközben igyekszik megválaszolni azt a kérdést: ki ő valójában.
A könyvnek már készül a folytatása Damu Roland – Túléltem címmel. Azt is Edina írja majd, mert a 40. életévét negyedév múlva betöltő színész inkább beszélni tud, míg gyógypedagógus végzettségű felesége az írástudó. Talán a pernek is lesz folytatása – az ügyvédek már vizsgálják a lehetőségét – de erről még korai lenne beszélni. Addig is több darabban játszik és folyamatosan szinkronizál. Mai könyvbemutatójukra Andy Vajnát és Palácsik Tímeát is meghívta, de egyikük sem jött el. (Vajna a Corvin Mozi Korda-termében volt a Saul fia című sikerfilm alkotóinak sajtótájékoztatóján, de személyes kapcsolat amúgy sincs közöttük.) Ma már nem ütné meg Tímeát – az évekkel korábbi két pofonja szerinte csak a tökön rúgását követő önvédelem volt! – hanem inkább elfutna. Kérdés, hogy ezt fájdalmában hogyan tudná megtenni?
