A skizofrénia rejtélye
Egyesületünk, a Korlátozottan Cselekvőképes Egyének Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége (KESZ) 1996-ban alakult. Ebben az időben az öngyilkosságban meghaltak száma, a ’90-es évek elejétől a Lipót bezárásáig eltelt másfél évtizedben, közel a felére csökkent. Ez a kedvező folyamat két tényező következtében állt elő ? tudtuk meg Nagy Ákostól.
A második generációs antipszichotikumok hazai megjelenése és a pszichiátriai betegeket érintő jogi szabályozás megváltozása (csak a beteg hozzájárulásával történhet a gyógykezelésük). Dr. Rhimer Zoltán professzor állítása szerint, az öngyilkosságban meghaltak több mint 95%-a súlyos pszichiátriai beteg, azaz a pszichiátriai betegségek súlyosabb esetei, mint például a skizofrénia ? egyben az egyik legismertebb elmebetegség ?, halált okozhatnak. A statisztikai adtok alapján, ha az öngyilkosságban meghaltak és a halálos balesetben elhunytak számát egybevesszük, akkor a keringési és daganatos betegségek után a harmadik leggyakoribb halálok pszichiátriai eredetű, mint ilyen demográfiai jelentőségű.
Ezek után, mitől rejtélyes a skizofrénia kérdezhetjük. A skizofrénia illetve a pszichózis rejtélyessége abból adódik, hogy nem ismerjük az okát, és ilyenformán gyógyíthatatlan betegségnek számít. Hiába ismert a lefolyása, jelentkezésének bizonyos feltételei, magát a skizofrénia illetve pszichózis okát nem ismeri az orvostudomány.
A kérdés minket is foglalkoztatott. 2000-ben Tíz éves programot indítottunk betegeink teljes körű és a lehető legjobb ellátása érdekében. Ennek folytán találtunk Benedek István, ismert elmeorvos és író Aranyketrec című könyvének egy gondolatára. Szerinte a skizofrénia lényege a szabadságvágy. Ami más szavakkal azt jelenti, hogy a skizofrénia nem materiális, hanem szellemi eredetű, mint maga a szabadság.
Hamvas Béla ír élete sötét esztendőjéről az átélő hitelességével. A sötét esztendőt, történetesen 1944 tavaszától számított egy év, öt év múlva írta meg, akkor tudta értelmezni a vele azon a ?vidéken?, ahol akkor járt, történteket. Az írása címe is beszédes: Egy csepp a kárhozatból, ahol a kárhozat utalás a keresztény pokolra. ? Nem vagyok vallásos, de a sötét esztendőt vallás nélkül megérteni teljesen lehetetlen ? írja Hamvas Béla, és tovább megy. Keresztes Szent János XVI. századi spanyol szerzetest idézi, aki szerint a lélek a sötét éjszaka küszöbét akkor lépi át, amikor Isten már feléje nyúl, hogy a kezdők sorából kiemelje. A sötét éjszaka itt világias megfogalmazásban az őrület, azaz a skizofrénia.
A felvilágosult, természettudományos alapozottságú orvostudomány nem ismeri a bűnt. Ami a tapasztalaton túl van az számára nem létezik, legfeljebb szubjektív feltételezések formájában, mint a betegség tüneteit kísérő jelenség tüneteit fogadja el, de nem mint okot. A mi felfogásunk szerint ? a KESZ keresztény szellemiségű szervezet ?, Keresztes Szent János által leírtak elfogadhatóak, és magyarázatául, sőt okául szolgálnak a skizofréniának. A hívő keresztény számára világos, hogy a bűn nem maradhat büntetés nélkül, de az is világos, hogy Isten tulajdonképpeni célja, ahogy Keresztes Szent János is írja az üdvözítés, és ez ad értelmet a bűnhődésnek is.
A szakorvos azaz a pszichiáter nélkülözhetetlen a beteg gyógyításában, a szenvedések enyhítésében. A pszichiáter pallatív gyógyítást végez, esetleg pszichoterápiát folytat. A mi szerepünk a beteg-orvos-hozzátartozó háromszögben, ahogyan Ciompi szociál-pszichiáter professzor a Soteria-Bern alapítója vallja, hogy a szeretetnek, mely minden kapcsolatot összefog dominálnia kell! Nem 100% szeretet, nem is 90%, de 51% szükséges!
A lakosság 1%-a betegszik meg élete folyamán skizofréniában, további 1%-nál jelentkezik bipoláris személyiségzavar, és minden negyedik ember szenved valamilyen fokú depresszióban, nem beszélve a paranoiásokról és egyéb pszichiátriai betegekről. Aggasztóvá a helyzetet az teszi, hogy a harmadik leggyakoribb halálok, mint említettük pszichiátriai eredetű és, hogy az ilyenfajta halálozások száma 2007 óta ? a Lipót bezárásának éve ?, nem csökken, azaz azt megelőző közel 15 éves kedvező folyamat megakadt, a csökkenést eredményező tényezőktől további javulás szerintünk nem várható. Az előzőek vezettek minket arra, hogy 2010-ben mozgalmat indítsunk a pszichiátriai betegekért. A mozgalom programját 2011-ben fogadtuk el, mely hat lépésből áll, megtartva az eredeti hármas jelszót: Elfogadni! Nem ártani! Támogatni! A program legfontosabb pontja a szeretet, amire már utaltunk, és ami ebből eredeztethető a család, mint szeretetközösség.
A KESZ a pszichiátriai betegekért-mozgalom egyes pontjait a tíz éves szerves növekedés során és alapján dolgoztuk ki, és értelmeztük a skizofrénia rejtélyének magyarázata kapcsán. Ez új megvilágításba helyezte a pszichiátriai betegellátást, középpontba állítva a gondoskodó családot. A család gondoskodása ? a fent említett hat lépés szerint ?, a beteg megfelelő orvosi, szociális, jogi, nevelési ellátásában nyilvánuljon meg, amihez kitartás, hit kell. Mozgalmunkhoz csatlakozott a Kispesti Családsegítő Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, és összejöveteleinket kéthetente náluk tartjuk. Várjuk érdeklődők és csatlakozni szándékozók jelentkezését. A KESZ három civil szervezet szövetsége: a debreceni Jobb Egészségért Egyesület, a Thélemakhosz Társaskör civil társaság és a Kálvária 5 Egyesület, mely utóbbi egyben a másik kettő képviseleti szerve.
