ZETApress

hírportál

Fizessen a Resort Club!

LuxusüdülésÜdülési jogot értékesítő vállalkozást bírságolt a GVH. A Resort Club Hungary Kft. az üdülési jogok továbbértékesítésének esélyeiről, lehetőségeiről és a továbbértékesítés feltételeiről adott tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat ? állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely a Resort Club Hungary Kft. üdülési jogok továbbértékesítési gyakorlatával kapcsolatos kommunikációját vizsgálta.

A vállalkozás telefonon hívott meg fogyasztókat a rendezvényeire ? többek között olyan fogyasztókat is, akik már előre jelezték, hogy vásárolni nem, csak eladni szeretnék már meglévő üdülési jogaikat. A vállalkozás alapvetően szóbeli kommunikációt folytat a fogyasztókkal, ezért elsősorban tanúvallomásokra, fogyasztói jelzésekre és a szerződések rendszerének értékelésére épült a GVH vizsgálata.

A fogyasztók telefonon, majd később a rendezvényeken azt a tájékoztatást kapták, hogy az általuk birtokolt üdülési jogok könnyen, jó áron eladhatóak, azok külföldi fogyasztók által keresettek. Ezen kívül elhangzott, hogy a Resort Club Hungary Kft. továbbértékesítési szolgáltatásának feltétele, hogy a fogyasztó a vállalkozás ?tagjává váljon? egy klubtagsági kártya megvételével vagy egy újabb üdülési jogot vásároljon.

A vizsgálat során azonban a vállalkozás nem tudta igazolni azt, hogy valóban értékesíthetőek lennének a másodlagos üdülési jogok, és ha igen, milyen piaci áron, illetve a vállalkozás tett-e bármi olyat a továbbértékesítés érdekében, ami meghaladja a fogyasztók előtt amúgy is fennálló lehetőségeket (pl. online hirdetések). Az eljárás során maga a vállalkozás is elismerte, hogy a rendezvények célja az elsődleges jogok (illetve egyéb szolgáltatások) értékesítése volt, valamint azt is, hogy a továbbértékesítésre vonatkozó megbízást a vállalkozások nem köthetik előre fizetendő díjakhoz.

A GVH megállapította, hogy a Resort Club Hungary Kft. a fenti tájékoztatásaival megtévesztette a rendezvényeire meghívott, üdülési joggal már rendelkező és azt eladni szándékozó fogyasztókat. A hivatal megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását és a maximálisan kiszabható 12 millió 439 ezer 640 forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-41/2013.

Szóljon hozzá!