ZETApress

hírportál

Zöld dossziés tüntetés

András egy zöld dossziévalCivilek tüntettek Horváth András volt adóhivatali dolgozó mellett ma délután 15 órától. A szervezők szerint körülbelül másfél ezren vettek részt a tiltakozó meneten, amely a Belvárosban a NAV Széchenyi utcai székháza elől indult, majd a Belügyminisztérium érintésével az Alkotmány utcában, az Országházzal szemben ért véget.

A tiltakozó felvonulás kezdetén szóváltás alakult ki a demonstrálók és két árpádsávos zászlóval érkezőt férfi között, de végül rendbontást nem történt. A demonstráción több ellenzéki politikus ? Varju László, a DK pártigazgatója, Schiffer András, az LMP társelnöke, Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője és Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke ? is részt vett. A demonstrálók közül sokan zöld mappával érkeztek, a tábláikon egyebek mellett a Tele a hócipőnk, Ne fizesd a hiteled! és Maffia állam, hajrá Fidesz! feliratok voltak olvashatók. A felvonulók több alkalommal is kiabálták, hogy Nem hagyjuk! és folyamatosan alkotmányt, demokráciát és jogállamot követeltek.

Az Anonymous Operation Hungary, Az alkotmány nem játék, a Hallgatói Hálózat, a Krétakör, a Levegő Munkacsoport, a Valódi Demokráciát Most! Az Occupy Hungary, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) és a Váralja Szövetség által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pedig folytasson eljárást. Tiltakoztak az ügyet kirobbantó Horváth András felelősségre vonása ellen.

Az érintett beszédében hangsúlyozta, hogy el kell gondolkodni egyes adóhivatali vezetők szakmai alkalmasságán. Álláspontja szerint szereptévesztésben van a kormányzat, az adóhivatal és a politika. A Belügyminisztérium épületénél a felszólalók kifogásolták, hogy a milliárdos adócsalók helyett Horváth Andrásnál tartottak házkutatást a nyomozók. Álláspontjuk szerint nem lehet bízni sem a NAV-ban, sem a független ügyészségben.

Horváth András, a NAV egykori dolgozója november 8-án állt a nyilvánosság elé azzal, hogy ezermilliárd forintos adócsalásra bukkant, s azóta ezt többször is megismételte. December 19-én a rendőrség házkutatást tartott nála. Akkor azt a zöld dossziét vitték el tőle, melyben a bizonyítékait őrizte, ezért a délutáni demonstráció zöld dossziét tartó résztvevői azt kiáltozták: Nekem is van Zöld Dossziém!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Horváth után Vancsura | ZETApress

Szóljon hozzá!