ZETApress

hírportál

Kincsünk a Lovasparkban

Kincsünk-sajtóFilm készül Kincsemről, a csodalóról. A tervek szerint mintegy 30-60 millió dollárból (6,5-13 milliárd forintból) megvalósuló alkotást 2015 tavaszán mutathatják be ? hangzott el a Kincsem-parkban, az előkészületekről tartott délutáni sajtótájékoztatón. A film forgatókönyvét Bereményi Géza írja, a dramaturg Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója, rendezőnek pedig egy Oscar-díjas alkotót kérnek fel.

Losonci Gábor producer elmondta, hogy a film angol, orosz, német, amerikai és osztrák koprodukcióban készül. Hat főszereplője lesz, ebből két szerepet amerikai Oscar-díjas színészeknek szánnak, nevüket ? akárcsak a rendezőét, aki egyébként nem magyar alkotó lesz ? egyelőre nem árulta el. Kiemelte: a nagy költségvetést a sztárszereposztás is indokolja, amellyel szélesebb nézőközönséget szeretnének megszólítani. Érzékeltette, hogy a két amerikai színész és a rendező gázsija a költségvetés felét teszi ki.

A producer a sajtótájékoztatón annyit elárult, hogy Weisz Fanni jószolgálati nagykövet, egykori szépségkirálynő kapja az egyik főszerepet; Elena Drapeko orosz színész, a duma kulturális bizottságának első elnökhelyettese Kincsem trénerének a feleségét játssza, de feltűnik a filmben Oszter Sándor is. Mintegy ötéves előkészítő munka után 2014 tavaszán kezdődhet a forgatás, a bemutatót 2015 tavaszára tervezik. A sajtótájékoztató résztvevői Elena Drapeko színművésznő, az Orosz Állami Parlament Kulturális bizottságának első elnökhelyettese, Bereményi Géza író, Prof. Dr. Kásler Miklós történész szakértő, Weisz Fanni jószolgálati nagykövet és Losonczi Gábor producer voltak.

Kincsem-sajtóLosonci Gábor arról is beszélt, hogy a produkció nem vesz igénybe állami támogatást, a Magyar Nemzeti Filmalaphoz sem pályáztak, a szükséges forrásokat vállalkozók és befektetők adják össze. Szőcs Géza azt hangsúlyozta, hogy a tervezett produkció léptéke meghaladja a hazai a lehetőségeket, hiszen bekerülési összege meghaladhatja az egyéves, sőt akár a kétéves keretét annak, amit Magyarország ma filmre fordíthat. Szerinte ezért kivételes fontosságú az orosz partner megnyerése, mert ? mint fogalmazott ? ez a széles ívű együttműködés új energianívóra emelheti az orosz-magyar kapcsolatokat. A költő szerint miközben valóban nemzeti ez a történet, egyben egyetemes is. Hozzátette: a hajdanvolt csodaló története segíthet, hogy a győzni akarás és tudás ismét fontossá váljon a magyar pszichében.

Elena Drapeko szerint a Kincsem-film egy igazi hollywoodi történet lesz. Kincsem, a csodakanca 1874. március 17-én jött világra. A világhírű magyar ló 54 alkalommal indult versenyen és mindet megnyerte. Karrierje kétéves korában kezdődött, trénere az Angliából Gödre települt Hesp Róbert volt. A versenyló életében beutazta fél Európát. A versenyzést hatévesen hagyta abba, amikor kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ezután tenyészkanca lett belőle, a tápiószentmártoni ménesben öt csikót hozott a világra. Kincsem 1887. március 17. hajnalán ? 13. születésnapján ? múlt ki. Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kincsem a filmvásznon | ZETApress

Szóljon hozzá!