Bronz-Barna Abigél
A péntekinél sokkal jobban szerepeltek magyarjaink a budapesti adidas Judo Európa-bajnokság egyéni küzdelmeinek zárónapján: a három súlycsoportban négy tatamira lépő judosunk közül a +100 kg-s Bor Barna és a 78 kilogrammos Joó Abigél is a dobogó harmadik fokára állhatott. Ma a csapatversenyek lesznek 5-5 súlycsoportban 15 férfi- és 9 női csapat részvételével.
Pályafutásának negyedik felnőtt Európa-bajnoki érmét szerezte meg Barna, három ezüst után egy bronzot. ? Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki izgult értem a mai napon. A mesterem, Hangyási László annyit mondott a helyosztó előtt, hogy most már menjek teljes gázzal előre, nincs hova tartalékolni, majd utána pihenhetek eleget. Úgy is gondoltam, ha beledöglök is, megcsinálom! Rájöttem, milyen nehéz itthon versenyezni, de inkább segítségnek éreztem a szurkolást, s nem tehernek ? mondta a 26 esztendős Bor Barna.
Joó Abigél a két Európa-bajnoki címe mellé egy bronzérmet is szerzett. ? Ahhoz képest, hogy mennyire vártam a hazai rendezésű Európa-bajnokságot, a végére inkább már teher lett számomra. E pillanatban úgy érzem, soha többet nem szeretnék itthon versenyezni. Az első meccs előtt még sírtam is. Nehezen bírtam elviselni, hogy ez a rengeteg ember miattam is jött ki. Ez az első alkalom, hogy bronzérmet szereztem Európa-bajnokságon, úgy látszik, az arany csak a páros években jön össze? ? nyilatkozta a KSI SE újdonsült bronzérmes judosa.
A férfi 100 kilogrammos súlykategóriában ketten is indultak. Farkas Bálint (TFSE) és Cirjenics Miklós (Honvéd-Kipex) egyaránt győzelemmel kezdett, de éremért végül egyikük sem judozhatott. A magyar válogatott viszont sikeresen szerepelt: az előzetes elvárásokat túlteljesítve, egy arany- és két bronzéremmel, továbbá két ötödik és két hetedik hellyel fejezte be az egyéni küzdelmeket. Reméljük, hogy ma délután csapataink sikereknek is örülhetünk! De szép lenne megint egy Joó Borral ünnepelni!

