Balatoni nosztalgia
Vissza a nyárba, egyetlen este alatt. 1989 Balatonja, egy SZOT-üdülő, egy csapat olasz, és azok a mondatok-pillantások-félreértések, amelyekből mindig szerelem (vagy botrány) születik – láttuk ma a 11 órai fotóspróbán. Bemutató: február 14-én szombaton 19 órakor a Nagyszínpadon.
A József Attila Színház új, nagy közönségkedvencnek ígérkező zenés vígjátékában, az Anconai szerelmesek a Balatonon című előadásban a nosztalgia nem díszlet, hanem üzemanyag; felpörgeti a humort, felhangosítja az érzelmeket, és úgy repít vissza a balatoni üzemmódba, hogy közben végig ismerősen mai marad.
A történet 20 évvel az Anconai eseményei után játszódik, amikor az olasz kompánia Magyarországra érkezik, és a nyaralás pillanatok alatt fordul át féltékenységbe, újrakezdésbe, titkokba és ellenállhatatlan komédiába. Mindenki szeretne nyerni: szerelmet, figyelmet, békét, egy utolsó esélyt – csak hát a Balaton partján mindenki egyszerre akarja ugyanazt, és ebből törvényszerűen káosz lesz… a legjobb fajtából.
Az előadás ereje a könnyedségben van: pergő ritmus, karakterekkel teli helyzetkomikum, generációkat összekötő balatoni emlékek – és az az olasz életérzés, amely egyetlen refrénnel képes visszahozni a nyarat.
A produkció írója Vajda Katalin, a magyar dalszövegeket Fábri Péter jegyzi, rendező Hargitai Iván; a látványvilágot Horesnyi Balázs díszlete és Papp Janó jelmezei rajzolják meg, a zenei világot Kéménczy Antal teremti, a koreográfia Horváth Ádám munkája. A színpadon egy igazi jutalomjáték-szereposztás találkozik: Nemcsák Károly, Szulák Andrea, Pikali Gerda, Szabó Emília, Fehér Anna, Fila Balázs, Zöld Csaba, Fekete Gábor, Chajnóczki Balázs, Horváth Csenge, Kucskár Kamilla, Lukács Dániel – együtt hozzák azt a derűt és nyári lendületet, amitől a néző nemcsak nevet, hanem hazafelé is könnyebbnek érzi a telet.
Miért fogja szeretni a közönség?
Mert a nosztalgia itt stílus, nem díszlet.
Mert az olasz slágerek élőben egy pillanat alatt nyárra hangolnak.
Mert a szerelmi helyzetek ismerősek, egy kicsit mindannyian magunkra ismerünk.
Mert a végén nem csak tapsolsz; feltöltődve mész haza, mintha nyaraltál volna.
