Borzalmakra emlékezünk
Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. A Páva utcában 11 órától a 81 évvel korábbi borzalmakra emlékeztünk. Fotóink MTI/Purger Tamás felvételei.
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) és a Holokauszt Dokumentációs Központ (HDK) kuratóriumának elnöke köszöntőjében felidézte: a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján minden évben összegyűlnek, hogy kegyelettel emlékezzenek a sokmilliónyi ártatlan áldozatra és arra, milyen mélységes kegyetlenségekre képes az ember, ha hagyja, hogy a kor ideológiái és önös érdekei elhomályosítsák emberségét.
Kitért arra, hogy a gyász, a böjt és az emlékezés parancsa mélyen áthatja a zsidó kultúrát. A holokauszt emléknapja ezt a közösségi emlékezetet emeli át egy tágabb, nemzetközi térbe, túl a zsidó közösség határain. Ahogyan maga a vészkorszak is túlmutat ezeken a határokon. A holokauszt időben, térben és mértékében is egyedülálló tragédia, amely nemcsak a zsidó történelem, hanem az egyetemes emberi történelem mélypontja is. Ezért kell újra és újra hangsúlyozni: a holokauszt nem csupán a zsidók ügye. A vészkorszaknak hatmillió zsidó és több tízezernyi roma áldozata volt. A mártírokat, zsidókat és romákat gyakran számokként, arctalan tömegként látjuk, mintha távol lennének tőlünk, pedig mindannyian emberek voltak, álmokkal, vágyakkal, érzésekkel, éppúgy, mint mi.
Nem könnyű érzékeltetni azt az űrt, amelyet a vészkorszak hagyott maga után. Mégis kötelességünk megmutatni, milyen volt a zsidó és roma közösségek élete a tragédia előtt – mutatott rá az elnök. Különösen a roma népirtás kutatásával adós a történelemtudomány. Sokkal több figyelmet kell szentelni a hazai atrocitások feltárásának, a romákat ért veszteségek ismertetésének – mondta jelezve, hogy ezért a HDK idei nagy időszaki kiállítása a roma holokausztot, a pharrajimost fogja bemutatni.
Sommer Katalin holokauszt-túlélő felidézte: öt és félévesen egy svájci védett házban nem értette, mi történik vele, amikor a nyilas keretlegények betörtek a házba és kiterelték őket onnan. Csak a háború után tudta meg, hogy a sor elején lévőket belelőtték a Dunába, és azt is, hogy a gyerekeket csitító bácsi Raoul Wallenberg volt, és hogy neki köszönhető, hogy rá és édesanyjára, akik a sor végén álltak, már nem került sor, és őket visszaterelték a házba. Népes családjából már csak ő él, és 87 évesen is kötelességének érzi, hogy eljárjon iskolákba és elmesélje, mi történt vele, remélve, hogy nem történhet meg még egyszer, hogy gyilkosok elveszik gyermekek életét, hogy családok maradnak apa nélkül.
– A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján mi elsősorban egy magyar nemzeti tragédiára emlékezünk, amelynek részesei voltunk a több százezer ártatlan áldozattal és részesei voltunk az elkövetők oldalán is – mondta Gulyás Gergely. A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: a holokauszt tragédiájának részese volt a magyar nemzet, amelynek kiváló és ártatlan polgárait, köztük gyermekeket és asszonyokat hurcoltak el, kínoztak meg és gyilkoltak meg, és részese volt a magyar állam, amely nem csupán nem védte meg polgárait, de közreműködött a rémtettekben gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. De részesei voltak azok a hősök is, akik emberek maradtak az embertelenségben, akik életük kockáztatása vagy feláldozása árán is életeket mentettek – tette hozzá kiemelve: a XX. század bűneivel és szenvedéseivel nekünk is szembe kell néznünk, nekünk is számon kell tartanunk pótolhatatlan veszteségeinket, az áldozatok sorsát, arcát, emlékét.
– Meg kell őriznünk az emlékezetet, hogy az emlékezet is megőrizzen bennünket a hasonló tévutaktól és tragédiáktól! – szögezte le. Szólt arról is: ma Magyarország minden magyarnak biztonságos hazája. Az Európában újra egyre erősebb antiszemitizmussal szembenézni kénytelen zsidó közösség itt a legnagyobb biztonságban élhet. Újból a veszélyek és háborúk korát éljük – jelentette ki hangsúlyozva, hogy a felemelkedő új antiszemitizmus, amely mára a nemzetközi baloldal ideológiájában is megjelent, az ezzel összekapcsolódó migrációs folyamatok komoly veszélyt jelentenek Európára és Magyarországra, a magyar nemzet egészére és benne a magyar zsidóságra is.
– A tőlünk nyugatra végbemenő lakosságcsere és kultúraváltás radikalizációval és intoleranciával jár együtt. A gyűlölet szavait egyre többször követik a gyűlölet tettei. Ezért is kell világos határt húzni. Az emberi méltóság feltétlen tisztelete soha nem lehet alku tárgya, bármilyen származási alapú megkülönböztetés és fajelmélet a múlt legsötétebb korszakához tartozik, és soha többé nem kaphat teret a jelenben – tette hozzá a miniszter.
Maya Kadosh, Izrael Állam budapesti nagykövete utolsóként angolul arról beszélt: a holokauszt legnagyobb tragédiája nem az, hogy a nácik ipari méretben gyilkolták az embereket, hanem hogy a világ néma maradt. A világ úgy döntött, hogy figyelembe sem veszi a gázkamrák füstjét, amíg a hamu el nem borította az egész kontinenst. Ma újra száll a füst Iránban, és a világ ugyanúgy hallgat, amikor fényes nappal gyilkolnak embereket Teherán utcáin. A történelem arra tanított, hogy a hallgatás hozzájárulás a gonoszsághoz, és az áldozatok nem könnyeket kérnek, hanem figyelmet, még mielőtt megtörténik a gonoszság. Ezért Izrael kiáll azok mellett, akik a szabadságot keresik – tette hozzá a nagykövet.
A megemlékezések után Roby Lakatos hegedűn és Cséki Kálmán szintetizátoron játszott, majd mi résztvevők mécseseket helyeztünk el az áldozatok udvari emlékfalánál.





