ZETApress

hírportál

Példamutató férfiak

Tegnap este átadták a Gránit Oroszlán Férfi Példakép Díjakat. A különleges díjkiosztón a férfi erények kerültek reflektorfénybe. Fotóink Egressy Rita felvételei. A tavalyi Erzsébet-napi díjátadóról idekattintva olvashatunk.

Kilencedik alkalommal adták át tegnap a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat, a Férfiak Világnapja előestéjén. A Férfiak Klubja által szervezett ünnepélyes gála idén is megtöltötte az Eiffel Műhelyház lenyűgöző falait motiváló történetekkel, megható pillanatokkal és azzal az üzenettel, amelyre ma talán minden eddiginél nagyobb szükség van: a férfi példakép érték. A rangos elismerést azok a férfiak vehetik át, akik életükkel, hivatásukkal és közösségi felelősség-vállalásukkal követendő mintát mutatnak.

Több ismert személyiséget, mint például dr. Juhász Árpád geológust; Kapu Tibor kutató űrhajóst; Korda György előadóművészt vagy Süveges Gergő újságíró, tévé-, rádió-műsorvezetőt; Toncs Péter judo mesteredzőt; Mester Károly agrármérnököt is kiemeltek a nívós díjátadón. A díj mára társadalmi és erkölcsi mércévé vált, amely a férfi erényeket – erőt, tartást, hűséget, felelősséget – ünnepli a november 19-hez kötődő Férfiak Világnapja alkalmából.

A Gránit Oroszlán Férfi Példakép Díj annak az örök emberi igazságnak állít emléket, hogy a valódi erő nem a hatalomban, hanem a lélek tartásában rejlik. Ahogyan Dávid is hittel és bátorsággal győzte le a nála hatalmasabb ellenfelet, úgy a férfi példaképek is lelki erejükkel, felelősség-vállalásukkal, kitartásukkal és szeretetükkel győzik le korunk láthatatlan óriásait.

A Férfiak Klubja e díjjal azok előtt hajt fejet, akik a mindennapok csendes harcaiban helytállnak: apák, mesterek, pedagógusok, cégvezetők vagy a közélet szereplői, akik életükkel azt üzenik, hogy a jóság nem gyengeség, a hűség nem régimódi vagy elavult, és az erő nem az önzés, hanem a szolgálat eszköze. A jó férfi fény, amely megvilágítja a jövőt!

A gálát Bedő Imre, a Férfiak Klubja és a Gránit Oroszlán Példakép Díj alapítója nyitotta meg, aki szenvedélyesen szólt a társadalmi szervezet küldetéséről: A Férfiak Világnapja alkalmából, egyedülálló módon minden évben férfi példaképeket állítunk a nemzet elé. Olyan férfiakat mutatunk be, akik példájukkal világosságot gyújtanak mások szívében, és megmutatják, hogy a férfierő igazi forrása a szeretet, a felelősség és a hűség. Ahogy Dávid bátorsága egész népének adott reményt, úgy adják ezek a férfiak is a jövő nemzedékeinek a biztonság és hit örökségét. Mert minden korban szükség van férfiakra, akik nem hátrálnak meg, hanem kiállnak az értékek mellett – akár a legnagyobb próbák idején is. Ez a díj tehát nem csupán elismerés, hanem küldetés. A jövő építésének küldetése, amelyben minden férfi és minden nő közösen hordozza a teremtés felelősségét. A Gránit Oroszlán Példakép Díj azokról szól, akik vállalják ezt az utat – és életükkel bizonyítják, hogy a szív bátorsága örök. Az élet szolgálata célt, erőt és egészséget ad. Ma, amikor a férfi minta romokban hever, sosem volt nagyobb szükségünk olyan férfiakra, akik hitet adnak – a családban, a felelősség-vállalásban, az élet szeretetében. Ők a mi lámpásaink, akik megmutatják, hogy férfinak lenni nem hatalom, hanem szolgálat – hangsúlyozta Bedő Imre. Az alapító szerint a díj legfőbb üzenete, hogy a társadalom megerősödése nem képzelhető el példamutató férfiak nélkül, akik családjukért, közösségükért és nemzetükért egyaránt felelősséget vállalnak.

Öt kategória, öt arc a férfierényből

Az est során öt kategóriában – Apa, Férfi pedagógus, Mester, Felelős üzletember, Közéleti személyiség – ismerték el azokat, akik nap mint nap csendben, mégis rendíthetetlenül építik a jövőt. A díjazottakat minden évben a korábbi kitüntetettekből álló, titkos szavazással döntő Gránit Oroszlán Példakép Testület választja ki.

Az Apa kategória az apai jelenlét és az otthon megtartó erejének fontosságát emeli ki, az idei év díjazottjai ebben a kategóriában: Cserta Gábor, Horváth Károly, Oroszi Gábor.

A Férfi pedagógus kategória a nevelésben, tanításban helytálló férfi példaképeket ünnepli, amelynek kitüntetettjei: Gerliczki András, Menyhárt Ernő, Papp Tibor.

A Mester kategória a mindennapok hőseit ismeri el, akik életükkel tanítanak, díjazottjai idén: Balásy Szabolcs, Mester Károly, Toncs Péter.

A Felelős üzletember kategória a társadalmi felelősséget vállaló vezetőket díjazza, ebben az évben Bérces Attila, Dvariecki Bálint és Lőrincz Attila vehette át a megtisztelő díjat.

A Közéleti kategória azokat emeli ki, akik közszereplőként is hiteles értékrendet képviselnek, melynek kiemeltjei 2025-ben: dr. Juhász Árpád, geológus; Kapu Tibor, kutató űrhajós; Korda György, énekes, előadóművész és Süveges Gergő, újságíró, riporter. Mivel Kapu Tibi betegsége miatt nem tudott részt venni az ünneplésen, így édesapja – akit őt az Apa kategóriában javasolt a díjra – vette át helyette a díjat.

Az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadó gála fővédnöke a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. – Ma este olyan férfiakat ünneplünk, akik cselekvő módon építik családjukat, közösségüket és ezzel országunk, nemzetünk jövőjét. A magyar családtámogatási rendszer az édesapák számára is lehetőséget biztosít a családtámogatási ellátások többségének igénybevételére, így a fokozottabb részvételre a gyermeknevelésben – hangsúlyozta dr. Koncz Zsófia. Az államtitkár elmondta: a családi adókedvezményt a szülők bármelyike igénybe veheti, illetve egymást közt megosztva is érvényesíthetik. 2011-től 2024-ig közel négyezer-milliárd forint adókedvezményt vett igénybe évente mintegy egymillió család. 2024-ben az igénybe vevő szülők körében az apák részesedési aránya 50% volt. A családi adókedvezmény megduplázásával és az anyák személyi jövedelemadó-mentességével új korszak nyílik az apák számára is, hiszen az anyák SZJA-mentessége miatt egyre nagyobb arányban az apák veszik igénybe a családi adókedvezményt. 2026-tól félmillió, 2029-től már egymillió édesanya lesz SZJA-mentes Magyarországon. A családok a saját élethelyzetük alapján maguk dönthetik el, hogy például a gyermekgondozási díjat (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátást (GYES), valamint a gyermeknevelési támogatást (GYET) az anya vagy az apa veszi-e igénybe, illetőleg ezen ellátások mellett vagy után mikor kívánnak visszatérni a munka világába.

Egy este, ahol a hit, a tartás és a közösség volt a főszereplő

A gálán ismert közéleti személyiségek, korábbi díjazottak és több száz meghívott vendég ünnepelte együtt a férfierény diadalát. A rendezvény műsorvezetője Gundel Takács Gábor volt, a meghívottak között pedig számos korábbi díjazott is megjelent, hogy együtt álljanak ki a férfi példaképek ügye mellett. A program színvonalát a Vivat Bacchus énekegyüttes meglepetés fellépése tette még emlékezetesebbé.

A jövő férfijaiért – minden generációra ható üzenet

A Gránit Oroszlán Példakép Díj 2017 óta hívja fel a figyelmet arra, hogy visszaadják a férfiaknak azt a hitet, hogy értékesek, nélkülözhetetlenek és példaképek lehetnek – nemcsak a fiúk, hanem a lányok és az aktív felnőtt generáció számára is. A gála nem csupán egy díjátadó, hanem egy mozgalom ünnepe: egy közösség, amely hisz abban, hogy az erős férfi jelenlét erős családokat, erős közösségeket és végső soron erős nemzetet épít.

A Férfiak Klubja 2013-ban alapított nonprofit közhasznú szervezet küldetése, hogy a férfiakat családi és társadalmi felelősség-vállalásra, a nőkkel való összefogás megújítására és az erkölcsi alapok helyreállítására motiválva megerősítse a családokat, a férfi és nő szövetséget, a generációk közötti szövetséget, és így érjen el társadalmi változásokat. A jövő társadalmát, értékrendjét építő férfiak mellett a szervezet munkáját a Férfiak Klubja Női Támogatói Körének több tízezer hölgytagja is segíti.

A Férfiak Klubja mára társadalmi méretben mutatja fel ezt a jövőépítő értékrendet: online követőinek száma meghaladja a 410 ezret. Tartalmait havonta több mint egymillió emberhez juttatja el. Programjain keresztül – a kutatásoktól, a társadalmi projekteken át, az egyéni fejlődést támogató programokig – a legszélesebb skálán, a lehető legtöbb érdekelt felet megszólítva tevékenykedik céljai eléréséért. A szervezet munkáját folyamatos médiaérdeklődés övezi a legnagyobb TV, rádió, nyomtatott és online médiumok részéről.

Szóljon hozzá!