ZETApress

hírportál

VAR-os büntetők

Az NB I 3. fordulóban szombat este 2200 néző előtt a Hungária körúton MTK-DVTK 5:0 (4:0) lett az eredmény, így a kék-fehérek 1-1 döntetlen és vereség után megszerezték első győzelmüket, míg a piros-fehérek a korábbi 1-1 vereség és döntetlen után továbbra is nyeretlenek. Fotóink Egressy Rita felvételei.

A két csapatnak ez volt az egymás elleni 101. meccse az élvonalban. Az eddigi százon 52 MTK és 22 DVTK győzelem mellett 26 döntetlen született. Az MTK-pályán a DVTK utoljára 2014-ben, előtte még 1997-ben nyert. Az utolsó 10 egymás elleni fővárosi bajnokin 7 MTK-győzelem és 3 döntetlen született.

MTK: Demjén – Bévárdi (Vitályos, 71.), Szépe, Kádár, Kovács P. – Németh H. (Törőcsik, 83.), Kata (Horváth A., 83.) – Molnár Á., Bognár (Átrok, 71.), Molnár R. (Németh K., 71.) – Jurina. DVTK: Sentic – Szakos, Kecskés, Tamás, Demeter – Roguljic (Holdampf, a szünetben), Vallejo, Mucsányi (Bényei, a szünetben) – Acolatse, Saponjic (Jurek, a szünetben), Pozeg Vancas (Bárdos, a szünetben; Babós, 62.) Vezette: Káprály, gólok: Molnár R. (7., 32., 43. – az elsőt és a harmadikat büntetőből), Kata (28.), Átrok (79.), sárga lap: Saponjic (38.).

A többi pályán Kazincbarcika-DVSC 1:2 (1:1), Nyíregyháza-FTC 1:4 (0:3), Kisvárda-PAFC 2:1 (2:1), ZTE-Győri ETO 1:1 (1:0), Újpest-Paks 1:2 (1:1) lett az eredmény. A Fizz Ligában 1-3. FTC, Paks, DVSC 7-7, 4. PAFC 6, 5-7. MTK, Újpest, Kisvárda 4-4, 8-9. ZTE, Győr 3-3, 10-11. Nyíregyháza, DVTK 1-1, 12. Kazincbarcika 0 pont. Folytatás a hétvégi 4. fordulóval. Kupacsapataink hétközi eredmény(telenség)ei idekattintva olvashatók.

A Vasas otthon is hétfőn játszik a második vonalban

Az NB II 2. forduló múlt hétfői zárómeccsén KTE-Vasas 1:2 (0:2), a tegnapi 3. fordulóban Mezőkövesd-Kozármisleny 2:0 (2:0), Szentlőrinc-Honvéd 1:2 (1:1), Videoton-Csákvár 0:0, Budafok-Ajka 0:1 (0:0), BVSC-KTE 0:1 (0:0), Soroksár-Tiszakécske 2:2 (2:1), Szeged-Karcag 2:2 (0:1) lett az eredmény. A Merkantil Bank Ligában 1. Honvéd 9, 2-3. Csákvár, Mezőkövesd 7-7, 4-5. Tiszakécske, Szeged 5-5, 6-7. Karcag, Ajka 4-4, 8-10. Zugló, KTE, Vasas 3-3, 11-14. Békéscsaba, Soroksár, Szentlőrinc, Videoton 2-2, 15-16. Kozármisleny, Budafok 1-1 pont. A fordulózáró Vasas-Békéscsaba összecsapás ma 20 órakor kezdődik.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Célunk a továbbjutás! | ZETApress
  2. Élvonali vendégsikerek | ZETApress

Szóljon hozzá!