ZETApress

Nyelv- és irodalomtudósok előadásait hallgattuk ma az MTA II. emeleti Nagytermében. Mindegyik blokk 3 előadása után a közönség is kérdezhetett, véleményt alkothatott, melyre az előadók válaszolhattak. Olyan is akadt, aki az előadó hozzáértését kérdőjelezte meg.

A délelőtti kávészünet előtt egy furcsa hozzászólásra kaptam fel a fejem: Sokan az irodalom szeretete miatt mennek magyartanárnak, valójában nem érdekli őket a nyelvtan. A két tárgyat más-más tanárnak kéne tanítani, s akkor talán a diákok is megtanulnának helyesen írni! – javasolta a hölgy. Furcsálltam ötletét, mások se díjazták. Szerintem aki sokat olvas, annak a helyesírás is a vérévé válik. Az ábécét is korán megtanultam, hogy a regiszterekben könnyen eligazodjak, mert akkor még nem a számítógépem rakta névsorba a tételeket.

Jómagam 1967-ben fejeztem be a 8. osztályt és gépipari technikumba jelentkeztem. A tavaszi felvételi vizsgán írásbeli és szóbeli feladatok voltak, s mindegyiknél le kellett írni, hogy honnan jöttünk. Akkor még minden iskola állami általános volt – előbbi hosszú, utóbbi rövid l-lel -, s aki ezt elvétette a feladatlapon, eleve hendikeppel indult. Vizsgáztatóink szerint aki 8 év alatt nem tanulta meg helyesen leírni iskolája nevét, hogyan is tudná az ennél bonyolultabb dolgokat elsajátítani?

Sajnos sokan ma sem tudnak helyesen írni, de ez nem az oktatás, nem a tanárok hibája. Akit érdekel valami, úgyis elsajátítja, akit meg nem, annak úgyis mindegy, mert nem ettől függ, hogy kiből mi lesz! Emlékezzünk csak a 2010-es évek elejére, amikor a legfőbb közjogi méltóságunk álamfőt írt le valahol, mégsem ezért kellett távoznia!