Könyvbemutató pápai áldással
Farkas Gábor: A tenger végén a szél visszafordul című 96 oldalas szonettkötetét mutatták be tegnap 18 órától a BAB Galéria – Budapest Art Bridge I. emeletén a Magyar Írószövetséggel közös szervezésben, a Ferenciek tere közelében. A szerzővel Erős Kinga, az Orpheusz Kiadó vezetője beszélgetett, az öt mesterszonettet Lázár Balázs színművész olvasta fel.
Szerzője középiskolai magyartanár, tíz éve alkot, ez a hatodik verseskötete, melyet 96. Ünnepi Könyvhéten fog dedikálni június közepén a Belvárosban. Négy tanulmánykötetet is írt már, az ötödik most van készülőben. Felesége is szakmabeli, nemcsak középiskolai magyartanár, de könyvtáros is.
A bemutató másfél órás csúszással indult. Már épp elkezdtük volna, amikor a Ferencesek templomának tornyán zúgni kezdtek a harangok és jelezték, hogy a Vatikánban felszállt a fehér füst a kéményből. Mindannyian az okos telefonok képernyőire meredtünk, figyeltük az idegen nyelvű híreket. Egy órával később aztán XIV. Leó pápa is megjelent az erkélyen és a képernyőn át mi is részesültünk első pápai áldásában, így a könyvbemutatót mi is áldott állapotban hallgattuk végig.
A mindennapok csendes valósága, a hétköznapok zakatoló neszei szigorú, de mégis lágy formába rendezik Farkas Gábor verseit, apáról és gyermekről, férfiszerepekről, de leginkább az elérhetetlen nappalok fényeiről, a veszteség félelméből táplálkozó fájdalomról, az emberiét nyűgéről és a bizalom tanulásának ugróiskolájáról állítanak belső mérleget szonettkoszorúi. Finom lírai eszközökkel vezeti önmagát és olvasóját versvilágába, nem engedve meg sem a mellébeszélést, sem illúziókat, mint aki tudja: a reményért ég és föld közé kell emberré feszülni – olvastuk a hátsó borítólapon.


