ZETApress

Nagyon inspirál a víz, a föld közelsége és a növények – vallja Szonday Szandra, akinek élete és művészi pályafutása szoros összefüggésben áll a Marfan-szindrómával, a genetikailag öröklődő betegségével. Fiatal korától számos orvosi beavatkozáson esett át, melyek meghatározók voltak életében.

Édesanyja korai halála és saját egészségi problémái is nagy hatást gyakoroltak rá. Művészi pályafutása kezdetén prózával foglalkozott, de később a versírás felé fordult. A muzeológusi munkáját olyan kivételesen támogató közegben folytathatja, amelyben lehetővé teszik számára, hogy otthonról is végezhesse feladatait. Számos kiállítást szervezett, és például közreműködött a Kultúra Napján tartott nyílt napon is. Bár vannak korlátai főként a külföldi utazások terén, de továbbra is aktívan alkot és dolgozik.

Verseinek témája az évek során változott. Kezdetben a fiatalkori szerelem foglalkoztatta, később édesanyja halála és betegségei hatására a test kiszolgáltatottsága, nehézségei, az élet és a halál kérdései váltak központi témává. Utolsó kötete: Exodus – Egy remete feljegyzései -, a kivonulás történetét meséli el és az élet mulandóságáról szól. Ars poeticája szerint az álomszerűség, a természet és a művészet szabadsága inspirálja.

Különösen kedveli Nemes Nagy Ágnes szerelemköltészetét, Tereskei Ágnes kőszoborszerű verseit és József Attila költészetét. A Fővárosi Nagycirkusz muzeológusát február 09-én vasárnap a 15 órai előadást követően virágcsokorral köszöntötték a magasban a 42. szülinapján, melyet Simet László művészeti vezető adott át a magasban. Szandra egy különleges produkció részeként került fel a cirkuszi kupolába. A március 16-ig látható előadásról idekattintva olvashatunk.

– Milyen hatással volt a Marfan-szindróma az életére, és hogyan befolyásolta művészi és szakmai pályafutását? – kérdezte tőle Szarvas István a cirkuszi társulati ülést követő vacsorán.

SZ.SZ: A Marfan-szindróma olyan genetikai betegség, amelynek jelei már nagyon pici korban megmutatkoztak. Egészen fiatalon, óvodás korban már három mellkasműtéten kellett átesnem. Tölcsér mellkasom volt, utána jött egy hosszas gerincferdülés kezelés, mely nem volt megfelelő. Emiatt 15 éves koromban egy nagy-műtét volt, ekkor fél évet töltöttem németországi kórházban, és gyakorlatilag az életemet mentették meg. A gerincferdülés is ennek a betegségnek a következménye volt, és súlyos állapotban voltam. Itt Magyarországon már nem vállalták a műtétemet.

– Mesélne egy kicsit arról, hogyan kezdett el versírással foglalkozni, és mi inspirálta Önt erre az útra?

SZ.SZ: Igazából sokáig nem gondoltam magamra úgy, hogy verseket írhatnék. Sokkal inkább a próza érdekelt, és Németországban egy naplót vezettem. 15 évesen ebből lett egy naplóregény Meg vagyok húzatva címmel, ami 2000-ben megjelent. Később a tóparton ülve jött az ötlet, hogy megpróbáljam a versírást. Ez egy játéknak indult, próbáltam különböző versformákat, és végül összejött egy kötetnyi vers. Egy művészeti társaság is fölkarolt, antológiákba bekerültek verseim és 2008-ban megjelent egy önálló kötetem.

– Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a muzeológusi munkája során?

SZ.SZ: Szerencsés vagyok, mert minden szempontból támogató közegben dolgozom Fekete Péter igazgatása alatt. Odafigyelnek arra, hogy mennyire vagyok terhelhető, és lehetővé teszik, hogy otthonról dolgozzak. Amikor kiállításra készülünk, éjszakákon át chaten dolgozunk a kollégáimmal. Kevés korlátot érzek, bár a külföldi utazások sajnos nem mindig megoldhatók számomra.

– Melyek azok a témák, amelyeket leggyakrabban feldolgoz a verseiben, és miért fontosok Önnek ezek?

SZ.SZ: Amikor elkezdtem verset írni, az első szerelmeket éltem meg, és sok szerelmes versem született. Később édesanyám betegségei és halála hatására egyre inkább a test kiszolgáltatottsága, nehézségei, az élet és a halál, a természet összefüggései váltak témámmá. Utolsó kötetem, az Exodus – Egy remete feljegyzései egy kivonulás története. Nagyon inspirál a víz, a föld közelsége és a növények.

– Van-e kedvenc verse, amit különösen közel érez magához, akár saját verse, akár más által írt, és miért?

SZ.SZ: A kötetem nyitó versét most nagyon szeretem. Az álmaimról írok benne. Édesanyámnak is volt egy visszatérő álma, hogy kilazulnak a fogai. Erre fűzve a gondolataimat, a vers arról szól, hogy bár kilazulnak a fogaim, de én leszek az új kormányos, és új életet teremtek magamnak. Ez egy ars poetica-szerű vers, amelyben benne van minden, ami inspirál: az álomszerűség, a természet és a művészet szabadsága. Mások verseiből pedig Nemes Nagy Ágnesét kedvelem, aki gimnáziumi szerelemköltőm volt, és nagy hatással volt rám. Tereskei Ágnest is nagyon szeretem, mert kevés verset írt, de azok olyan kőszoborszerűek, egyben vannak és fontos szerepet kapnak bennük a tudományok és a természet is. József Attila versei fantasztikusak, mert bennük vannak az atomok, a molekulák és az univerzum.