ZETApress

hírportál

Felújítás Óbudán

Átadták a felújított ELTE Márton Áron Szakkollégiumot. Befejeződött a Kunigunda utcai kollégium 2020-ban kezdődött felújítása – tudatta az ELTE Kommunikáció.

A 13 milliárdos beruházással közel ezer hallgató jutott korszerű, minden igényt kielégítő, a legmagasabb komfortfokozatú élettérhez tanulmányai idejére. Az óbudai épületegyüttes rekonstrukcióját követően az ELTE immár 5110 kollégiumi férőhelyet biztosít országszerte. Képleírások:

001-010: Az ELTE Az ELTE Márton Áron Szakkollégium felújított épületei, közösségi terei és szobái
011: Fejes István, az ELTE Márton Áron Szakkollégium vezetője és Hankó Balázs államtitkár, mögöttük Darázs Lénárd rektorhelyettes, Sára Botond, Budapest Főváros főispánja és Scheuer Gyula kancellár
012: Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese
013: Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja
014: Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár
015: Az ELTE Márton Áron Szakkollégium színház- és rendezvényterme.

Az ELTE Márton Áron Szakkollégium 2016 óta működik az egyetem részeként, elsősorban a külhoni magyar hallgatók számára biztosít lakhatást és szakmai képzést. Felújításának I. ütemében (2020. január és 2022. február között) 518 férőhelyet alakítottak ki kétágyas fürdőszobás szobákban és családbarát apartmanokban, teljeskörűen átalakították a konyhát, valamint új bútorokkal és háztartási eszközökkel tették kényelmesebbé a kollégisták életét.

A most záruló II. ütemben 7,8 milliárd forintból a tornaterem, a karbantartó épületek, a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épületrész, valamint a színház- és rendezvényterem újultak meg, és további 478 hallgató számára vált elérhetővé magas színvonalú, saját fürdőszobás elhelyezés. A kollégium a rekonstrukciót követően immár 996 hallgatónak ad otthont korszerű, minden igényt kielégítő, a legmagasabb komfortfokozatba sorolt épületeiben.

Az óbudai épületegyüttesben tartott ünnepélyes átadáson Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár felhívta a figyelmet: versenyképes, minőségi magyar felsőoktatásra és ehhez kapcsolódó magyar gazdasági erőtérre van szükség. A magyar felsőoktatás ügyét az egész Kárpát-medencében segíteni kell, jelezte a tudáselőny, a tudásfölény fontosságát az államtitkár kiemelve: olyan felsőoktatási struktúrát alkalmaznak a kollégiumi fejlesztések terén is, amely egyszerre teszi versenyképessé és emeli fel az egyetemeket.

Mint Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja elmondta, 2015-ös hivatalba lépése óta egyik legfontosabb feladatának tekinti a kollégiumok színvonalának emelését. Az elmúlt években tett erőfeszítések eredményeként mára az ELTE kollégiumi férőhelyeinek 75%-a legmagasabb komfortfokozatba tartozik. – A hazai kollégiumokat tekintve az ELTE hallgatói végezhetik tanulmányaikat a legjobb körülmények között. A most megvalósult létesítmények támogatni tudják az egyetem jövőbeni kutatási és oktatási céljait is – tette hozzá a kancellár.

– Ha egy egyetem életében a hallgatók szociális ellátását, lakhatását vagy jóllétét segítő beruházás történik, az minden esetben növeli az intézmény színvonalát. A mostani felújítással az ELTE közössége egy európai nívójú kollégiummal gazdagodott – emelte ki beszédében Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese köszönetet mondva a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáért is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015 óta szinte valamennyi kollégiumában kormányzati és uniós támogatások, valamint saját egyetemi források felhasználásával teljes vagy részleges felújításokat, korszerűsítéseket valósított meg. A fejlesztések során a hallgatói és közösségi igények mellett a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokra is ügyeltek, ennek köszönhetően közel 50 ezer m2-en több mint 3200 férőhely vált korszerűbbé és élhetőbbé.

Az előző években dinamikusan nőtt az ELTE kollégiumi férőhelyeinek száma. Míg 2015 februárjában 3602 hely állt rendelkezésre, addig 2023 őszétől összesen 5110 férőhelyre bővült a kollégiumi szálláshelyek száma a Savaria Egyetemi Központ és a Márton Áron Szakkollégium kollégiumaival együtt. Budapesten jelenleg 3069 férőhely biztosított szociális alapon az ELTE kollégiumaiban.

Szóljon hozzá!