ZETApress

hírportál

Amerikai Teremtés

A Teremtés | Válogatás Jakovits József New Yorkban készült képeiből című tárlat nyílt meg tegnap 18 órakor a Műcsarnokban. Köszöntőt mondott Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója, megnyitotta Szabó Noémi művészettörténész.

A megnyitó előtti sajtóeseményen Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora tartott rövid tárlatvezetést. Ott is és a megnyitón is Katona Lucia fényképezett.

Jakovits József (1909.11.01 – 1994.09.23) 1965 júniusában a Magyar Népköztársaságból az Egyesült Államokba emigrált. Hátrahagyott mindent: feleséget, gyermekeket, a Rottenbiller utcát és vele együtt azt az Európai Iskolás művészkört, amelyhez tartozott, valamint a szobrait, rajzait, az egész addigi életművét. A kivándorlás idején már 56 éves volt – vérbeli amerikai művésszé válnia komolyabb galériás háttér nélkül reménytelennek bizonyult, azonban csodálatos módon új művészi identitásra lelt New Yorkban. A november 12-én vasárnapig látható kiállítás a teremtés festőjeként megújult Jakovits Józsefnek állít emléket.

Szóljon hozzá!