Kongresszusi tüntetés
A változást kérték számon a pszichiátereken. A pszichiátriákon alkalmazott eredménytelen, sőt sokszor káros kezelések miatt zajlott tüntetés ma Szegeden. A rendezvényre a Magyar Pszichiátriai Társaság szegedi vándorgyűlése kapcsán került sor, melyet ez alkalommal is számos gyógyszergyár pénzzel támogatott – tudatta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.
A pszichiáterek nem voltak hajlandók átvenni a demonstrálóktól a szakmájukat érintő társadalmi üzenetet. A tüntetők arra hívták fel a figyelmet: nagyon komoly kritikák érték a pszichiátria jelenlegi rendszerét az utóbbi néhány évben olyan nemzetközi szervek részéről, mint az ENSZ, a WHO vagy a Pszichiátriai Világszövetség. E kritikák szerint a pszichiátria mai gyakorlata már elavult és jogsértő, tekintettel a még mindig túlzottan gyógyszerközpontú kezelésekre és a megalázó pszichiátriai kényszerintézkedések mindennapos voltára.
Ezzel kapcsolatos írásos üzenetüket a demonstráció végén megpróbálták átadni a pszichiátriai konferencia vezetőségének, ám ők nem voltak hajlandók átvenni ezt a szakmájukat érintő, fontos társadalmi kommunikációt. A rendezvényen felszólalt egy károsult nő is, akivel gyermekkorában kezdtek egy pszichiátriai szert szedetni, mert túlságosan pörgött; mostanra egész viselkedése maradandóan belassult.
Az Egészségügyi Világszervezet 2021-es jelentése szerint a pszichiátriai kényszerkezelések mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek.
A Pszichiátriai Világszövetség álláspontja szerint több olyan kipróbált és működőképes alternatíva is létezik, melyek alkalmazása szükségtelenné tenné a kényszerítéseket, illetve sokkal hatékonyabbá tenné az egészségügyi ellátást, ezért arra szólítják fel a világ pszichiátereit, hogy saját országukban érjék el, hogy a jelenlegi elavult módszerek helyett az új ellátási módokat használják, melyek nem sértik az alapvető emberi jogokat.
A tüntetés szervezője, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű civil szervezet szerint egy ilyen pszichiátriai konferencia résztvevőinek komolyan kell venniük ezeket a nemzetközi figyelmeztetéseket, és újra kell szervezniük a pszichiátria területét, hogy az mentes legyen a csupán tudatmódosító szerek adagolására alapuló, sokszor káros és megalázó kezelésektől. A demonstrálók ezért Szeged belvárosán keresztül a pszichiátriai vándorgyűlés helyszínéhez, a Tanulmányi és Információs Központhoz vonultak, hogy ott felhívják a nagyrészt gyógyszergyárak pénzügyi támogatásaiból gyűlésező pszichiáterek és a nagyközönség figyelmét a fenti visszásságokra, és számon kérjék a pszichiátereken a szükséges rendszerszintű változásokat.


