Kamionosok versengése
Hamarosan kiderül, ki Magyarország legjobb kamionsofőrje. Rengeteg fiatal jelentkezett az 5 tengelyen – biztos kézzel! nevű közlekedés-biztonsági és vezetéstechnikai versenyre – tudatták sajtósaik.
11. alkalommal hirdették meg Magyarország egyedülálló kamionos versenyét, ahol az első három helyezett összdíjazása meghaladja majd a kétmillió forintot. Az 5 tengelyen – biztos kézzel! elnevezésű megmérettetés három elméleti és ügyességi fordulóból áll, melynek végén kiderül, ki hazánk legjobb kamionsofőrje. A nevezés lezárult, közel száz 30 év alatti fiatal jelezte indulási szándékát, kalandvágyuk pedig inspirációt adhat a következő generációk számára is, hogy belépjenek ebbe a dinamikus ágazatba.
A hagyományoknak megfelelően 2023-ban is országos, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági versenysorozatot rendez a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Az 5 tengelyen – biztos kézzel! verseny célja ezúttal is ugyanaz, mint az ezt megelőző tíz évben: megtalálni a szakmai és munkáltatói szempontból legjobban felkészült, járművét a legmagasabb szintű vezetéstechnikai tudással és legnagyobb biztonsággal kezelő magyar kamionsofőrt.
A nevezés lezárult, és az idei kiírás iránt is igen komoly érdeklődést mutattak a kamionsofőrök, ami tükrözi elkötelezettségüket és lelkesedésüket a hivatás iránt. A szervezők tájékoztatása szerint közel száz 30 év alatti kamionsofőr vesz majd részt a megmérettetésen, melyen a 31 és 40 év közöttiek is szép számmal képviseltetik magukat.
– A 40 év alattiak részaránya 70% az összes nevező között, ami egyértelműen mutatja, hogy a kalandvágy és a versenyszellem erőteljesen jelen van ebben a korcsoportban. Ezen fiatalok részvétele inspiráló hatást gyakorolhat a szakközépiskolásokra és azokra, akik pályaválasztás előtt állnak, arra buzdítva őket, hogy lépjenek be ebbe a dinamikus ágazatba – fogalmazott Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára hozzátéve, a versenyben résztvevők közül nem hiányoznak a megállapodott munkaerő képviselői sem, azaz a 40 év felettiek. Ez a tapasztalt generáció közel 1/3-át adja a nevezőknek. Az évtizedes rutinnal és tapasztalattal rendelkező versenyzők legyőzése valódi kihívást jelent a fiatalabb generációnak, amely a megmérettetés során bizonyíthatja rátermettségét.
Kétmillió forintnál is magasabb összdíjazás
Dittel Gábor rámutatott, a verseny a szakmai érdemeken túl alkalmat teremt a toborzásra is, hiszen az elmúlt években jelentkező járművezetői hiányt az ágazati szereplők évek óta jelzik a kormányzat felé. – A közúti közlekedési szektorban kell a fiatal munkaerő, akik az utánpótlást biztosítják. Erre is remek lehetőséget biztosít a verseny, mely évről évre várt, izgalmas esemény a kamionsofőrök és a szakma iránt érdeklődők körében – fogalmazta meg az ügyvezető főtitkár.
Az 5 tengelyen-biztos kézzel! verseny online selejtezőjét augusztus 27-én vasárnap 16 órától rendezték meg, ahol 30 elméleti kérdésre kellett válaszolni. Innen harmincan jutottak tovább az elődöntőbe. Ezt a kört szeptember 2-3-án szombat-vasárnap tartják Budapesten. Az országos, nyílt közlekedésbiztonsági családi nappal egybekötött döntőre – mely a Biztonság Hete rendezvénysorozat záróeseménye is lesz egyben – szeptember 23-án szombaton kerül majd sor Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai tanpályán.
A dobogósok összdíjazása meghaladja a kétmillió forintot. A győztes nettó 1,5 millió forint pénznyereményben részesül és 500 ezer forint tárgynyereményt is átvehet, a 2-3. helyen végzőnek pedig 300 ezer, illetve 200 ezer forintértékű tárgynyeremény lesz a jutalma.



