Legyen hosszabb a 4-es metró!
Ha van pénz a zuglói kormánynegyedre, legyen pénz a négyes metróra is! – kérte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője ma reggeli városházi sajtótájékoztatóján.
A zuglóiak és a budapestiek évek óta várják a négyes metró meghosszabbítását. Persze erre a kormány nem akar költeni, de a zuglói mini kormányzati negyedre sikerült találniuk 244 milliárdot. A képlet egyszerű: ha van pénz a mini kormányzati negyedre, akkor legyen pénz az M4-es metró meghosszabbítására is! Ezért azzal az igénnyel fordulunk a kormányhoz, hogy a négyes metró további – korábban tervezett – szakaszai is megépülhessenek, legalább a Bosnyák térig. Szeretnénk elérni, hogy a kormány vizsgálja felül a projekt további szakaszainak mellőzésével kapcsolatos, 2011-ben meghozott döntését.
A négyes metró nemcsak a Bosnyák térig, hanem Újpalotáig is járhatna az egyik irányban, a másik irányban pedig a Budaörsi Virágpiacig, illetve akár Törökbálintig is kiépülhetne a vonalszakasz, hiszen ez a fejlesztés nagyban segítené a budapesti polgárok és az agglomerációban élők közlekedését. A négyes metró második, Bosnyák térig terjedő szakasza rendelkezett korábban tervekkel, vasút-hatósági engedélyekkel, amelyeket szívesen a kormány rendelkezésére bocsátunk – zárta Zugló polgármestere a közgyűlést megelőző dísztermi MSZP-sajtótájékoztatót.
