ZETApress

hírportál

Mátrai muzsikáló erdők

Július 01-jén szombaton kezdődik a 9 napos Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok programsorozat. A 9 erdei helyszínen egyebek mellett klasszikus és népzenei koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket július 09-én vasárnapig – hallottuk a Pesti Vigadóban a délelőtti beharangozón, ahol Egressy Rita fényképezett.

Richly Gábor köszöntőjében felidézte, hogy a Muzsikál az erdő összművészeti rendezvénysorozat idén ünnepli 20. évfordulóját. Beszámolt arról, hogy az elmúlt csaknem 20 év során összesen 220 magyarországi és határon túli helyszín adott otthont a programoknak és csaknem 1200 esemény valósult meg mintegy hatezer fellépővel. A Magyar Művészeti Akadémia főtitkára kitért arra is, hogy a rendezvénysorozatot szoros kapcsolat fűzi az MMA-hoz: megalakulása óta tagjaik közül többen rendszeresen részt vesznek – részt vettek a Muzsikál az erdő rendezvényein. Az MMA számára ezért fontos prioritás azon programok a támogatása, amelyek közelebb hozzák az emberekhez a művészet értékeit, olyan helyekre is eljuttatják a magas művészet eredményeit, ahová ritkábban juthat el. Emellett fontosnak tartják, hogy ezek a kezdeményezések felhívják a figyelmet a helyi, regionális értékekre, bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a térség művészeinek.

Ménesi Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense elmondta, hogy a Muzsikál az erdő több kategóriában hirdet évről évre alkotói pályázatokat, amelyek nagy érdeklődésnek örvendenek. Idén a fotó, irodalmi és gyermekrajz pályázat mellett zeneszerző pályázatot is hirdettek, amelyre különböző műfajokban lehetett jelentkezni. A pályázat eredményhirdetése az esemény zárórendezvényén lesz július 9-én Tar-Fenyvespusztán. A sajtóesemény két moderátora Matúz Viktória, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára és Gózon Ákos, az MMA kommunikációs igazgatója volt.

Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a rendezvénysorozat célja a kezdetek óta sem változott: szeretnék a résztvevőket az erdő, a zene és a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A programoknak 1. nap Gyöngyös-Sástó; 2-9. nap Gyöngyöspata-Nagyparlag; Mátraverebély-Szentkút; Mátraalmás; Gyöngyössolymos (Kerekgyep); Szurdokpüspöki; Pásztó-Mátrakeresztes; Salgótarján-Eresztvény; Tar-Fenyvespuszta ad otthont. Az érdeklődőket egyebek mellett klasszikus zenei és a népzenei koncertekkel, szakvezetéses sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, kiállításokkal, sportrendezvényekkel és helyi ételekkel várják az erdei helyszíneken.

Koncertet ad mások mellett az Egri Szimfonikus Zenekar, a Bohém Ragtime Jazz Band, a Dűvő Zenekar, a Misztrál Együttes, a Talamba ütőegyüttes, Csík János és a Mezzo, az In Medias Brass rézfúvós együttes, Bolba Éva és a JAZZterlánc, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Horgas Eszter, a Muzsikás-együttes, a Zeneakadémia hallgatóinak zenekara, valamint a Monarchia Szimfonikus Zenekar. A programok között zenei és kézműves gyermekfoglalkozások, ismeretterjesztő előadások, gombabemutató, erdei relaxáció, interaktív hangszerbemutató, helyi termelők bemutatkozása, a Muzsikál az erdő-pályázatok eredményhirdetése, geológiai túra, valamint a fenntartható gazdálkodás példáinak bemutatása is szerepel.

Szóljon hozzá!