ZETApress

hírportál

Kecskeméti muzsika

Muzsikál az erdő a Hírös Városban:  a rendezvénysorozat idén megalakulásának a 20. évfordulóját ünnepli. Fennállása alatt a fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.

Idén 4 térségben jelentkezik a Muzsikál az erdő.  2023. második eseménye a Muzsikál az erdő a Hírös Városban május 20-21-én, mely immár 10. alkalommal szerveződik Kecskemét – Nyíri erdőn és Lakitelek – Tőserdőn. A rendezvény helyszíneire érkezhetnek aktívan kerékpárral, gyalogosan is. A Nyíri erdő és Tőserdő évszázados kocsányos tölgyei, magyar kőrisei, szilfái jelentős természeti értéket képviselnek és különleges helyszínt biztosítanak az erdei sétáknak, a klasszikus és népzenei koncerteknek.

A Muzsikál az erdő a Hírös Városban 20-án szombaton Nyíri erdőn, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, akvarellfestés, a Ciróka bábszínház, a Kecskeméti Vadaskert interaktív állatbemutatója várja. A rendezvény idején megtekinthető az 1848/49-es múzeum és a Muzsikál az erdő 2022-es fotó- és gyerekrajz pályázatának, valamint a Baja környéki természetfotósok képeinek kiállítása.

A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvényterekké alakul át. Itt jelennek meg a kecskeméti kulturális élet kimagasló értékei: a Kodály Zoltán Iskola Aurin Leánykara Durányik László Príma-díjas karnagy vezetésével, az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fúvós zenekara Kuna Lajos vezetésével, a Mátyás Király Citerazenekar, Szilágyi Áron doromb bemutatója, a Kecskemét Táncegyüttes. Most először lép fel a Muzsikál az erdő erdei színpadán Szirtes Edina Mókus, aki alig várja, hogy az erdő adta különleges szabad térben szárnyalhasson improvizatív hegedűmuzsikája. A duókncert másik résztvevője Jammal, a koncert címe: Csillagom. Napközben az erdei élményséta meglepetésekkel várja az érdeklődőket, melynek a témája az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. A sétát szakavatott erőmérnökök – Madácsi Sándor erdészetvezető és Szabó Lajos Prima-díjas erdőmérnök – vezetik.

21-én vasárnap Lakitelek – Tőserdőn szerveződik a Muzsikál az erdő gazdag programja a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, fafaragás, akvarellfestés, gyermekkoncert várja a gyerekeket és a családokat. Érkezik hozzánk a Batyuszínház. Ezen a napon derülnek ki a Muzsikál az erdő 2023-as gyermekrajz-pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból készült kiállítás egész nap megtekinthető. Valamennyi gyermekprogram a szülőknek és a nagyszülőknek is szól, a családokat arra bíztatjuk, hogy együtt éljék át, élvezzék az élményeket. Kicsik és nagyok együtt indulhatnak a természetvédelmi értékeink felfedezésére, a sportolni vágyókat pedig bíztatjuk, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre. A térségben közkedvelt Lóca Együttes interaktív családi koncertjét élvezhetjük kora délután. Velünk lesz dr. Agócs Gergely a Hagyományok Házából, aki a magyar népzene rokonságával kapcsolatos népzenei kutatásainak legfrissebb eredményeiről tart érdekfeszítő előadást.

Az erdei élménysétát követően az erdei koncertet az előző évben a mátrai Muzsikál az erdőn nagy sikert aratott a Kecskeméti Kodály Iskola Csiribiri Kórusa kezdi Szűcs Magdaléna vezetésével. A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei élményt, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonós négyese trombita szólistáival Hollókői Huba vezetésével. A lakitelekiek kedvence, a Kösöntyű Néptánccsoport egy fergeteges erdei néptáncbemutatót tart. Az erdei koncertek sora a Brass On the Road fiatal, tehetséges fúvószenekari formáció vidám műsorával zárul.

A Muzsikál az erdő a Hírös Városban rendezvény összefogás, együttműködés eredményeként jöhet létre. Ennek az összefogásnak jelképe az erdei koncert helyszíneken felállított Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja: Összetartás című domborműve.

A rendezvény szervezése során a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett Lakitelek Önkormányzata, a KEFAG Zrt., Kecskemét Város Önkormányzata, a Lakiteleki Népfőiskola a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Máltai Szeretetszolgálat, a Kecskemét Városi Civil Kerekasztal szervezetei, erdőgazdálkodók és környezetvédelmi szakemberek, valamint művészek, civilszervezetek – a kecskeméti Kodály Iskola, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Kecskeméti Kerékpáros Klub – működött együtt.

A jelenlegi lelket, kitartást próbáló időkben testi-lelki egyensúlyunk megőrzésére, a közösségi élet fenntartására nagyobb szükségünk van, mit valaha. Éljük át a közösségi életet természeti, zenei értékeinkkel, aktív családi élményprogramokkal. Ünnepeljük a tavaszt! Erre kiváló lehetőséget kínál a Muzsikál az erdő! Hangolódjunk az erdő természetes ritmusára! Forduljunk a fenntartható életmód felé az erdő és a zene segítségével! Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2022-es évben a Muzsikál az erdőre – írt a Muzsikál az erdő Alapítvány. Részletes infók a programokról idekattintva olvashatók. Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés!

Szóljon hozzá!