Nagytétény új múzeuma
Május 20-án 13 órakor nyílik meg a Campona Victrix, a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítóhelye. Jövő szombaton ünnepélyes keretek között nyílik meg az MNM új tagintézménye, a Campona Victrix – Győzedelmes Campona nevű kiállítóhely a XXII. kerületi Szent Flórián téren, a Nagytétényi Kastélymúzeum mellett.
Az ünnepélyes megnyitót követően hagyományőrző csapatok felvonulása, antik női viseletek divatbemutatója, kézműves- és múzeumpedagógiai foglalkozások, felolvasószínház, szakmai tárlatvezetés is várja a látogatókat 16 óráig – tudatták sajtósaik. A 13 órakor kezdődő ünnepségen köszöntőt mond: L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Karsay Ferenc, Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi önkormányzat polgármestere. A kiállítást és a régészeti parkot Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke nyitja meg.
A megnyitót követőn ókori római hagyományőrző csapatok (Legio Brigetio, Legio Leonum, Colonia Rostallo) attrakciójával kezdődik a családi délután. Az ókorba repülhetnek vissza a látogatók a rézműves és csizmadia mesterségeket bemutató kiállítókkal, a család hölgytagjainak pedig antik viseleteket felvonultató divatbemutatóval készül a régészeti park. A legkisebbek nemezlovacskát készíthetnek és megismerkedhetnek Campona történetével. Bodolay Géza rendezésében, Gidró Katalin és Kedvek Richárd színművészek előadásában antik lírai költeményeket hallgathatnak meg a látogatók egy felolvasószínházi-játék keretében. A gyerekek arc-és testfestéssel élhetik át a IV. századi életérzést, a felnőtteket Mráv Zsolt kurátor vezeti be a római katonai tábor kultúrtörténetébe. A családi délutánon való részvétel ingyenes.
Nagytétény a római korban
Kevesen tudják, hogy a budatétényi bevásárlóközpont, a Tropicariumáról híres Campona neve nem egy jól hangzó fantázianév, hanem a Budapest XXII. kerületében található Nagytétény római kori katonai táborát és települését nevezték így. A rómaiak Camponája a IV. században egy birodalmi jelentőségű történeti esemény színtere volt. Itt aratott győzelmet I. (Nagy) Constantinus császár a szarmaták felett ezért az erőd megkapta a Victrix, azaz Győzedelmes melléknevet is. Ez a sokáig csak régészeti ásatásokból ismert római katonai tábor felfedezése után 90 évig aludta álmát. Területét benőtte a természet és csak régész szakemberek tudták, milyen csodát rejt itt a föld.
A Magyar Nemzeti Múzeum egy régészeti kiállítóhely és látogatóközpont létrehozásával célul tűzte ki ennek a sokáig elhanyagolt műemléknek a turisztikai hasznosítását. A régészeti park épített és kertészeti eszközökkel, látványos virtuális rekonstrukciókkal mutatja be Campona római táborának erődfallal, tornyokkal és kapukkal határolt területét, egykori épületeit és főútjait. Camponában egy lovasíjász segédcsapat állomásozott, ezért a látogatóközpont kiállítása a római hadsereg lovasságának, a lovas táboroknak, valamint a lovak ókori kultúrtörténetének népszerűsítésére épül. A látogatóközponthoz egy kisebb játszótér is kapcsolódik, amelynek élményelemeit a római erődök építészete és a lovak inspirálták. Az autóval, vonattal és tömegközlekedéssel könnyen elérhető Campona Victrix – Győzedelmes Campona régészeti kiállítóhely kivitelezésének első fázisa alapjául szolgál további látványos fejlesztéseknek és műemléki bemutatásoknak.





