ZETApress

hírportál

Négyből hárman búcsúztak

Vb-logóRosszul indult a budapesti világbajnokság szabadfogású birkózóinknak, mert mind a négy szőnyegre lépőnk kikapott. Ma újabb négy súlycsoportban (57-65-79-92 kg) kezdődnek a küzdelmek. Érthető módon nem a legjobb hangulatban értékelték a magyarok saját teljesítményüket az első nap után.

? Sajnos mindössze három percig bírtam, utána teljesen elkészültem az erőmmel. Nem magyarázom a bizonyítványomat, ez most így sikerült, felőrölt az ellenfelem, a végén már alig láttam a fáradtságtól ? mondta el a 86 kg-s Veréb István.

? Nem erre számítottam, ezt kár is lenne tagadni. Nem azt mondom, hogy semmit sem tudtam ellenfelemről, de úgy gondoltam, mindenképpen legyőzhetem. Ezen a szinten nem szabad ennyi hibát elkövetni, mert itt a bizonyíték, hogy ezt a másik fél könyörtelenül kihasználja ? mondta a 61 kg-s Molnár József.

? Bevallom őszintén, nem sok mindent tudtam riválisomról, ennek ellenére egyértelműen úgy mentem ki a szőnyegre, hogy megverem. Nem volt ideális a felkészülésem a sérüléseim miatt, talán ez jött ki az utolsó percben, amikor már nem volt elég energiám ? mondta a 74 kg-s Gulyás Zsombor.

? Az első meccsem jó volt bemelegítésnek, úgy éreztem, jó fizikai állapotban vagyok. A sorsolás úgy hozta, hogy aztán egyből jöhetett az aktuális világbajnok, de csak az első két percben tudtam tartani vele a lépést. Utána a rutintalanságom miatt sokat hibáztam, így nem volt esélyem, de ebből is lehet tanulni a jövőt illetően. Örültem volna, ha bejön a pörgetésem, annak még jobban, ha az övét hárítani tudom! ? mondta a 125 kg-s Ligeti Dániel.

? Még csak az első napon vagyunk túl, ez most így sikerült. Zsombor fiam nyerhetett volna, de ezen a szinten egyetlen megingás is elég lehet a vereséghez, itt pontosan ez történt. Veréb István a gerincproblémái után nem tudott olyan munkát végezni, amilyet kellett volna, ezért nem bírta a meccs végét. Molnár József papírforma-vereséget szenvedett, Ligeti Dánielnek pedig egy sima győzelem után egy pillanatig nem volt esélye a világbajnokkal szemben. Kevés esélyt látok arra, hogy a 125 kg-s Petriasvili döntőbe jut, de reménykedjünk a vigaszágban! ? mondta Gulyás István szövetségi kapitány, de szerencsére tévedett. A grúz birkózó délután bejutott a döntőbe, így este a Petőfi térről induló Zsófia Médiahajón egy ma esti Ligeti-bronzban reménykedtünk.

Szóljon hozzá!