ZETApress

hírportál

K&H e-kupa FIFA 19 bajnokság

KH e-sport logoNagy dobásra készül a hazai e-sport. Az új FIFA 19 verzió megjelenésével szinte egy időben rendezik meg vasárnap az első hivatalos hazai versenyt, a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságot ? tudtuk meg a ma déli sajtótájékoztatón az Új Hidegkuti Nándor Stadion földszinti Sajtótermében.

? Egy pénzintézetnek nemcsak az alaptevékenységével kell szolgálnia a lakosságot, hanem azon túl is. Az egyik ilyen terület a sport, a K&H Bank évek óta támogatja a tömeg-, a para- és a versenysportot ? mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Ezt követően bejelentette, hogy új szegmenssel bővül a sporttámogatások köre: a verseny névadójaként a fiatalok sportja, az e-sport mellé állnak. ? Felelős pénzintézetként arra törekszünk, hogy válaszokat adjunk a társadalmi igényekre. Mivel az e-sportra, mint a jövő sportjára tekintünk, ezért álltunk a viadal mellé ? fogalmazott.

Szegő Péter, az MTK Budapest e-sport szakosztályának vezetője emlékeztetett arra, hogy tavaly az országban elsőként ők alapítottak e-sport szakosztályt. Azóta egyre több élvonalbeli egyesületnél létesült ilyen, és a rajongók köre már meghaladja a 400 ezret. ? A hazai e-sport látványos bővülése már rövid távon azt eredményezheti, hogy az NB I-es szintű klubok szinte mindegyike rendelkezni fog e-sport szakosztállyal. Emellett pedig az egyes játékokra specializálódó szakágak számának növekedése is meghatározó lehet, hiszen maguk a különböző videojátékok más-más versenyzői képességeket igényelnek ? mondta.

Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója, egyben a verseny fő-szervezője arról beszélt, hogy az élklubok világszerte e-sport szakosztályt alapítanak, mert így kívánják meghódítani a fiatalokat. A rendezvénnyel kapcsolatban megjegyezte: a verseny iránt óriási volt az érdeklődés, ezért 128 főben maximálták az indulói létszámot. Az elemzések szerint már idén is világszerte több száz millió rendszeres és alkalmi néző követi az e-sport eseményeket, 2020-ra pedig ez akár 500 millió fölötti nézőszámra is emelkedhet. Természetesen nem az az elvárás, hogy a hagyományosan e-sport nemzetnek tekinthető Dél-Korea, USA vagy Kína kihívói legyünk, az azonban reális cél lehet, hogy regionális szinten e-sport nagyhatalom legyen Magyarország!

Az első magyarországi hivatalos versenyt különleges helyszínen, az Új Hidegkuti Nándor Stadion zöld gyepén egyenes kieséses rendszerben, egyszerre nyolc konzolon bonyolítják majd a le, a küzdelmet az érdeklődők az aréna két 60 m2-es óriáskivetítőjén is követhetik. A legjobb négy mezőnyéhez további négy meghívott profi játékos csatlakozik, ebből a nyolc játékosból kerül majd ki a végső győztes. A korán kieső résztvevőket, illetve a szurkolókat egyéb programok ? például a Radnóti Miklós utcai Flippermúzeum flipperei ? is szórakoztatják szeptember 30-án a 10 és 18 óra között sorra kerülő eseményen, amelyre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Szóljon hozzá!