ZETApress

hírportál

Olimpikonok az EMMI sakkversenyén

Almási Zoltán és Gledura Benjámin nemzetközi nagymesterek a grúziai Batumiban szeptember 23-án kezdődő és kétévente sorra kerülő sakkolimpiára készültek Zalakaroson ? tudatta Jocha Károly, a JochaPress főszerkesztője.

Az intenzív edzőtáborozás befejezését követően ők is meglátogatták az EMMI támogatásával hátrányos helyzetű fiatalok részére Balatonlellén megrendezett több napos versenyt és edzőtáborozást, ahol vak, siket és roma sakkozók vettek részt. Erről idekattintva olvashatunk. S ha már ott jártak, kipróbálták milyen is lehet a valóságban úgy játszani, hogy nem látják, mi zajlik a sakktáblákon?

Ahogy az várható volt, vakon ugyan tudnak játszani, de a lépések tényleges megtételével sok gondjuk támadt a különleges táblán. A nagymesterek a szakmai együttlétet követően visszavonultak saját felségvizeikre, higy elvégezzék az utolsó simításokat. A szellemi sport legnagyobb eseményének érdekes magyar vonatkozása, hogy a 2016-os távolmaradását követően ezúttal Lékó Péter is asztalhoz ül, miután elfogadta a nemzeti együttesbe szóló meghívást.

Szóljon hozzá!