ZETApress

hírportál

Egy csapat még bizonytalan

Tizenhat csapat lesz a Tour de Hongrie mezőnyében. A hosszú szünet után újrainduló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezői bejelentették: három kontinens 11 országának 16 csapata, összesen 96 kerékpáros vehet részt az augusztus 4-én rajtoló olimpiai kvalifikációs viadalon ? tudatta Gömbkötő Roland.

A résztvevők között öt magyar csapat lesz, közöttük az idei felnőtt és U23-as országúti magyar bajnokot soraiban tudó szegedi Mugen Race, a pécsi Veloki Team, a debreceni DKSI csapata, illetve a hegyikerékpárosokból álló Cube-Csömör sora. A legnevesebb hazai együttes, a kontinentális profi-csapatok közé tartozó Utensilnord indulása egyelőre bizonytalan, Stubán Ferenc csapatvezető ? egyben a magyar országúti válogatott szövetségi kapitánya ? a hét végéig ígér választ. A szervezők az Utensilnord esetleges távolmaradása esetén egy másik, akár hazai versenyzőkből összeállított csapat számára biztosítanak indulási lehetőséget.

Mint májusban már megírtuk, a legnagyobb hazai kerékpáros verseny, az idén 90 esztendős Tour de Hongrie augusztus 4-én Szombathelyről rajtol, a résztvevők hat nap alatt összesen 700 kilométert tesznek meg, hazánk valamennyi régióját érintve. A nemzetközi kerékpáros verseny iránt a külföldi klubok részéről óriási volt az érdeklődés, ez annak is köszönhető, hogy a Tour de Hongrie a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 2.2-es besorolását nyert el, vagyis az Europe Tour-sorozat részeként, olimpiai kvalifikációs pontokért tekerhetnek a résztvevők.

A jelentkező külföldi csapatok közül végül 11 kapott zöld utat, lesz közöttük nemzeti válogatott (Szerbia) és hat kontinentális proficsapat (Team Fixit.no, Differdange-Losch, BMC-Amplatz, Start-Massi CT, Dukla Trencin, Stölting). A Tour de Hongrie külföldi csapatai: Dukla Trencin (szlovák), Team Forman Cinelli (cseh), West Frisia (holland), Team Fixit.no (norvég), Stölting (német), Differdange-Losch (luxemburgi), BMC-Amplatz (osztrák), Arbö Rapso Knittelfeld (osztrák), Equipe CMI (amerikai), Start-Massi CT (paraguayi) és Szerbia válogatottja.

Érdekesség, hogy a külföldi csapatok tagjai között érkezik majd a versenyre két olimpikonunk, a pekingi résztvevő Kusztor Péter (BMC-Amplatz) és a londoni induló Lovassy Krisztián (Differdange-Losch), reményeink szerint mindketten harcban lesznek majd a legjobb helyezésekért, akár az összetett győzelemért is ? ehhez természetesen szükség lesz arra is, hogy a magyar csapatok összefogjanak az ötkarikás cél érdekében.

? Csak májusban derült ki, hogy a Tour de Hongrie megkaphatja az UCI besorolást, addig nem is reménykedhettünk ilyen élénk nemzetközi érdeklődésben ? vélekedett Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervező bizottságának vezetője. ? Sok jelentkezőt el kellett utasítanunk, de azzal az üzenettel tettük ezt, hogy a következő évek Magyar körversenyein ők is lehetőséget kaphatnak. A hazai csapatokkal már nem volt ilyen könnyű dolgunk, hiszen kevés olyan versenyző van, aki hétről hétre ilyen komoly mezőnyben méreti meg magát. Nincs könnyű helyzetben a hazai országúti kerékpársport, de mi nagyon bízunk abban, hogy a magyar versenyzők összefogásával közelebb kerülünk a riói olimpiai kvótához ? tette hozzá a fő-szervező.

Szóljon hozzá!