ZETApress

hírportál

Ünnepeltek úszóink

1800 amatőr és profi úszó együtt ünnepelt Kecskeméten. Csaknem 1800 ember csobbant medencébe a magyar vízilabda és úszósport népszerűsítéséért az Univer24 ? Az úszás ünnepe elnevezésű rendezvényen ? tudatta Jónás Petra, Well PR Ügynökség.

A tegnap délelőttől ma délelőttig 24 órán keresztül folyamatosan tartó úszó erőpróba során nemcsak profi sportolók, úszó és vízilabdázó legendák, hanem amatőr csapatok, iskolások is fejenként legalább 100 méter megtételével járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A rendezvény főszereplői Hajdú László és Dr. Rentka László hosszútávúszók, valamint csapataik voltak, akik 24 órán keresztül folyamatosan a medencében tartózkodtak. A legjobb teljesítmény Hajdú László nevéhez fűződik, aki összesen 72,8 km-t úszott le a 24 óra alatt. Az embert próbáló feladat során a sportolókat saját csapatuk és persze a népes szurkolótábor is segítette. Az úszás ünnepén tiszteletét tette Czene Attila olimpiai bajnok és Dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes úszók, valamint Kósz Zoltán, Székely Bulcsú és Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázók.

Nemcsak profi sportolók, hanem amatőrök, iskolai csapatok is kivették részüket a 24 órán át tartó úszásból. A rendezvény a vártnál is nagyobb népszerűségnek örvendett, ugyanis csaknem 1800 fő nevezett az erőpróbára; köztük 15 iskolai és 6 civil csapat, valamint a Kecskeméti Sportiskola és a Bácsvíz Kecskeméti Vízmű Sport Club csapatai. A főleg Kecskemét és környékéről érkező iskolai csapatok között két kategóriában ? kis és nagy létszámú iskolák szerint ? az Univer Product Zrt. külön versenyt hirdetett meg. Mindkét kategóriában 150 ezer, százezer és ötvenezer forintos sportszervásárlási utalványt kapott a legtöbb úszót felsorakoztató intézmény. A kecskeméti úszópróba programját színesítette az éjszakai órákban megrendezett váltóúszó verseny, melyen az ország különböző pontjairól érkező 8 hosszútávúszó csapat indult. Közülük az esztergomi Egomtri csapat bizonyult a legjobbnak, akik összesen 46,1 km-t úsztak le 12 óra alatt.

Szóljon hozzá!