Rióba Milánón át
Milánón keresztül vezet az út Rióba kajak-kenusainknak. Megkezdte a felkészülést a következő szezonra, közvetve pedig a 2016-os Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokra a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek célja, hogy a maximális számú kvótát szerezze meg a jövő évi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a városligeti Robinson Étteremben.
Baráth Etele, a szövetség elnöke felidézte, hogy idén a felnőtt, U23-as és ifjúsági korosztályban összesen 44 aranyérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők, s mint mondta: bízik benne, hogy a szakvezetés a milánói vb-re is ütőképes csapatot állít majd össze. Storcz Botond vezetőedző elárulta, hogy a keret két részből áll, egyik fele ? 37 versenyző ? Rióra, a másik pedig ? 45 sportoló ? már a 2020-as tokiói játékokra készül. Az előbbiben azok találhatók, akik idén eredményesen szerepeltek a világversenyeken, kiegészülve a szülési szabadságról visszatérő, illetve betegségből felépülő olimpiai bajnokokkal, Kovács Katalinnal, Fazekas-Zur Krisztinával és Douchev-Janics Natasával.
Elárulta, hogy az elnökség elfogadta a felkészülési programot, s jövőre mindhárom olimpiai szakágban ? női és férfi kajakban, valamint férfi kenuban ? különböző lesz a hazai válogatás menete. Női kajakban az a cél, hogy mindenki lehetőséghez jusson, férfi kenuban pedig az, hogy Vajda Attila és a Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó megtartsa eredményességét. ? Talán a férfi kajakosoknál a legösszetettebb a program. Itt kétszáz méteren a novemberi, sevillai edzőtáborban próbáljuk megtalálni a legjobb megoldást, ezer méteren pedig a páros válogató megelőzi majd a négyesek küzdelmét. A hosszabb távon egyesben Dombvári Bence lehet a megoldás ? fogalmazott a vezetőedző. Hozzátéve, hogy a honvédos versenyzők ma már el is utaztak az abu-dzabi edzőtáborba, s ezzel hivatalosan kezdetét vette a felkészülés. A riói olimpiára női kajakban hat, férfi kajakban nyolc, kenuban pedig négy kvótát osztanak ki.
Csabai Edvin, a múlt hétfői újraélesztést bemutató szakmai igazgató arról beszélt, hogy a kvótaszerzési időszak, valamint maga az olimpiai szereplés más-más stratégiát kíván, így adódhatnak majd olyan helyzetek, hogy Rióban nem az a versenyző indul majd az adott számban, aki az indulási jogot kiharcolta. Hozzátette még, hogy van átjárás a riói és tokiói keret között, de az utóbbiban helyet kapott fiatalok számára elsősorban a 2020-as játékok lehet a reális cél.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója azt mondta: a sportággal kapcsolatban magasan van a mérce, de azt várják, hogy a kajakosok és kenusok hagyományosan jól szerepeljenek Rióban, és ismét a magyar küldöttség legeredményesebbjei legyenek. ? Bár lehet, hogy az úszók megharagudnak rám, ha ezt mondom, így inkább úgy fogalmaznék, hogy a két sportág legyen nagy versenyben egymással ? tette hozzá. Fábián kifejtette, hogy az elmúlt években az állami támogatásnak köszönhetően nagy lendületet kapott a Magyar Kajak-kenu Szövetség, amely szerinte jó úton jár. Kiemelte, hogy 2016-ban, a paralimpián új sportágként a parakenu is bemutatkozik, s a magyarok itt is jó esélyekkel indulhatnak majd.