ZETApress

hírportál

Borúton a legjobb motoroslány

Kis Viktória motorversenyző és menedzsere: Kelemenné Szilágyi Noémi, a H-Moto Team két hölgytagja augusztus 29-31-én a XIX. Magyar Borok Útja Ralin fogja bejárni a Szekszárdi és a Villányi Borvidéket, hogy különféle játékos vetélkedők közben végigkóstolja 12-15 pincészet legjobb borait ? mondták el a XIX. MBÚR csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Játék, vidámság, ?móka és kacagás?, ahogy Viktória fogalmaz ? nem is lehet kérdés, hogy a mindig mosolygós, életvidám lánynak ott a helye a XIX. Magyar Borok Útja Ralin. A 2012-ben a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) által az Év női motorversenyzőjének választott, idén a katari Losail Ázsia Bajnokság összesített pontversenyének második helyén végző fiatal hölgyversenyző menedzserével, Noémivel áll a vidám hangulatú kihívás elé, ahol váltott műszakban fognak hódolni a vezetés és borivás élvezetének a Regő Kft. által szervezett autós túrán.

Még soha nem voltam ralin, de mindig is szerettem volna kipróbálni, ezért nagyon örülök, hogy menedzseremmel, Kelemenné Szilágyi Noémivel elindulhatok ezen a jó hangulatú versenyen, ami nagyon jó kikapcsolódás lesz augusztus utolsó hétvégéjén. Nem hagyományos raliról van szó, itt inkább a mókáé és a kacagásé lesz a főszerep. Bár imádom a motorversenyzést, a civil életben szinte mindenhova autóval közlekedek, és kifejezetten szeretek vezetni. A jó borokat is szeretem, főleg a rozékat, úgyhogy örülök, hogy ennyi pincészetet végiglátogathatunk, és egyszerre, pontosabban Noémivel váltakozva hódolhatunk a vezetés, illetve a borászat élvezetének. Noémivel egyébként a magánéletben is nagyon jól kijövünk, mindketten életvidám emberek vagyunk, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy számunkra ez a verseny tényleg csupa móka és kacagás lesz, és csak felfelé fog görbülni a szánk. Nagyon sok játékos feladat is lesz, és én szeretem a kihívásokat, úgyhogy már alig várom ezt a jó hangulatú rendezvényt! ? mondta Kis Viktória motorversenyző.

Nagyon várom már ezt a versenyt, és biztos vagyok benne, hogy Wiccával nagyon jól fogjuk magunkat érezni, és jó párost alkotunk majd. A 2,5 nap alatt a Szekszárdi és a Villányi Borvidék 12-15 pincészetét látogatjuk meg a verseny keretében, és mivel egyik nap Wicca fog vezetni, a másik nap én, így a borkóstolást is felváltva tudjuk majd élvezni. Zsámbékról indulunk majd a Driving Campből, ahol különfél vezetéstechnikai kihívásokat is meg kell majd oldanunk, és később is rengeteg játékos feladat lesz, ami úgy gondolom, szintén hozzájárul majd a jó hangulathoz. Lesz célba dobás, íjászat, hordógurítás, pálinka felismerés, úgyhogy jó kis móka lesz tényleg!

Ami pedig a rali részét illeti, egy itiner áll majd a rendelkezésünkre, aminek segítségével különböző ellenőrzőpontokat kell majd érintenünk, és időben meg kell érkeznünk a különböző állomáshelyekre, ugyanakkor előbb sem érkezhetünk, mert a gyorshajtást szigorúan büntetik. Jó kis challenge lesz, és Wiccába, mint versenyzőbe, mindig benne van a győzni akarás, én pedig majd űzöm-hajtom, mint jó menedzsere! Nyilván mi is kicsit csodabogarak leszünk a mezőnyben, hiszen a motorversenyzés világából jövünk, ráadásul, két nő, úgyhogy már a most csütörtöki sajtótájékoztatón is rengeteg kedves ember jött oda érdeklődni hozzánk, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy élmény lesz felfedezni Magyarország borvidékeit, és csupa jó emberrel fogunk megismerkedni utunk során. Már alig várom! ? mondta Kelemenné Szilágyi Noémi menedzser.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Bortúra Tolnában és Baranyában | ZETApress

Szóljon hozzá!