ZETApress

hírportál

Mercedesek az első sorban

Kovalainen, Hamilton és BarrichelloHamilton, a tavalyi Formula?1-es világbajnok és márkatársa, Kovaleinen indulhat az első sorból a valenciai Európa Nagydíjon. A két McLaren-Mercedest Barrichello (Brawn-Mercedes) és Vettel (Red Bull-Renault) követi a második sorból.

Az ötödik helyről is egy Mercedes, Button indul, míg mellette a 2007-es világbajnok áll Ferrarival. Csapattársa, a Massát helyettesítő Badoer csak az utolsó, huszadik rajtkockát szerezte meg. A hétszeres világbajnok Schumacher ? bárhogy is szeretett volna rajthoz állni ? februári nyaksérülése miatt csak a partvonal mellől szurkolhat egykori csapatának.

Fradi verés Angyalföldön

Fekete péntek volt a zöld-fehéreknek tegnap a Fáy utcában. Az Illovszky Rudolf-stadionban a Vasas 3:2-re győzött. A vendégeknek hiába sikerült kiegyenlíteni a kétgólos piros-kék előnyt, a második félidő derekán Lázok második gólja a hazaiak győzelmét jelentette.

Tegnap négy mérkőzést játszottak a Soproni Liga ötödik fordulójában. Délután Diósgyőr 4:1-re verte Kecskemétet Miskolcon, míg este Pakson Kaposvár 2:0-ra, Pápán Győr 1:0-ra kikapott, Nyíregyházáról pedig az MTK 1:1-es döntetlennel távozott.

Ma a Honvéd?Újpest és a Haladás?Videoton mérkőzésre kerül sor, míg az Egerszeg?Debrecen találkozót későbbre halasztották. A bajnokcsapat szerdán Szófiában 2:1-re nyert a Levszki ellen a BL selejtezőn, a visszavágót kedden játsszák a Puskás Ferenc-stadionban.

Vili kiesett a kocsijából

Lázár Vilmos világbajnoki reményei elszálltak. A XIII. Kecskeméti Kettes-fogathajtó VB-n a díjhatás negyedik helyezettje a maratoni hajtás második akadályánál kiesett a fogatból. Válla kificamodott, kocsiját segédhajtója fékezte meg, de hiába ült fel újra a bakra, csak a 64. lett. Egyéniben öccse, Zoltán vette át a vezetést ? aki a pénteki díjhajtást az ötödik helyen fejezte be ?, csapatban viszont ? hála Selyben Zsoltnak ? másodikak maradtunk a hollandok mögött.

A 13-szoros világbajnok Lázár-fivérek mellett ifjabb Juhász László, vagy Ling Attila lesz a harmadik csapattag, mert ők a Lázár és Fiai Kft. versenyzői ? írtuk meg hetekkel ezelőtt. Bevalljuk tévedtünk, a csapatot a két Lázár mellett a hódmezővásárhelyi Selyben Zsolt alkotja, aki a pénteki 17. helye után tegnap a 12. lett, nagyban hozzájárulva ezzel csapatunk sikeréhez.

Csapatban egyébként minden számban csak a két legjobb csapattag teljesítménye számít, s az értékelhető versenyzőnek mindhárom számban célba kell érkeznie. Ezért kellett Vilinek sérülten is befejeznie a maratont, mert a szám feladásával a díjhajtásban elért negyedik helye is elértéktelenedett volna.

Harrie! Mennyire elégedett a szervezéssel, a pályával és a közönséggel? ? kérdezte a holland Verstappent Szarvas István.

A szervezés kitűnő, maximálisan elégedett vagyok a pályával. Jó, hogy nincs túl közel a pálya a közönséghez, ezért a lovak nyugodtabbak. Sok maratoni világversenyen részt vettem, de ennyi nézőt sehol nem láttam. Úgy látszik, a magyarok nagyon szeretik a fogathajtást.

Zoltán! Mit gondolsz, aranyos város marad Kecskemét holnap? ? kérdezte István az élen álló Lázárt.

Azt már most kijelenthetem, hogy a holnapi érem színétől függetlenül számomra az marad. Sokat jelent számomra ez a város. Három aranyat és egy ezüstöt nyertem itt. Itt volt az esküvőm. Mindent megkaptam itt, amire vágytam.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Barrichello nyerte a futamot | ZETApress

Szóljon hozzá!