ZETApress

hírportál

Eszement falunap Ivádon

A győztes Szomolya polgármestere

Fotók: Tamás Péter

Szomolyához került a Batyus Galopp fődíja, az Ivádi Szent Grál. A bükk-aljai falu nyerte a Nemzeti Vágta őrült változatát a polgármester talicskán tolt államadósságával. Ivád lakosságának körülbelül háromszorosa, több mint ezer ember gyűlt össze szombaton, a helyi focipályán, az első Batyus Galopp alakalmából ? tudtuk meg Lantai Józseftől.

Az őrült rendezvényre egy híján húsz település nevezett be. A szabály szerint mindennel lehetett indulni, ami nem minősül járműnek. Állatok is részt vehettek a futamon, kivéve a lovat, ahogy a polgármester, Ivády Gábor fogalmazott: az a Nemzeti Vágtára lett félre téve.

A településeket képviselő helybéliek, sok esetben polgármesterek, a legeszementebb eszközökkel, élőlényekkel álltak a rajthoz. A WC csészén keresztül a futórózsán át a reumás csigáig minden elindulhatott a szegény településeknek rendezett Batyus Vágtán.

A verseny alakulása a zsűri szubjektív véleményén, és önkényes akaratán múlott. A stopperórát akkor indították el, amikor kedvük tartotta, és akkor fújták le a galoppot, amikor jónak látták. Így jöhetett létre a települések közötti holtverseny, ahol minden nevező 1 perc 10 mp alatt ért célba.

A fődíjat, az Ivádi Szent Grált, Szomolyának ítélte oda a döntő bizottság, a talicskában tolt államadósságért. A polgármester a faluval együtt úszott a boldogságban. A következő évi verseny rendezési jogát viszont jobbnak találták visszaadni Ivádnak, akik profi módon bonyolították le az első Batyus Galoppot.

A kiegészítő program, a ferde focipályás rangadó volt. Az egyik csapat rendes focilabdával, míg a másik, ahol még a polgármester is rúgta a bőrt, egy pecabotról belógatott, úgynevezett irányított labdával játszott. Az eredmény itt is döntetlen lett.

A Nemzeti Vágta Ivádon is képviselte magát. Az idei verseny győztes lova, National Face tulajdonosa, Pálfi Nóra is részt vett az eseményen, aki egy különdíjat adott át, a verseny legfiatalabb indulójának. A két és fél éves apróság egy csattogós katicabogárral nevezett.

A rendezvény egy különleges esküvővel lett színesebb. Egy helyi fiatalember azt mondta, megszakadt szíve, ha nem veheti el azon nyomban menyasszonyát. Ivády Gábor úgy értékelte a helyzetet, hogy fennáll a közeli halál fenyegetettsége, ezért összeadta őket. Így lett Ivád a magyar Las Vegas. A kavalkádon reggeltől estig kacagtak a résztvevők, ezzel a polgármester bebizonyította, hogy üres önkormányzati kasszával is lehet ötletes, vidám falunapot tartani. A fotók Tamás Péter felvételei.

[nggallery id=11]

Szóljon hozzá!