ZETApress

hírportál

Borútra kelt a mezőny

ÁllamtitkárReggel 8-kor a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum elől Dr. Feldman Zsolt, a VM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára zászlójelére elrajtolt a XVIII. Magyar Borok Útja Rallye mezőnye. Rajta kívül Dr. Krámli Mihály, az MMKM főigazgatója köszöntötte még az indulókat. A versenyzőknek és a stáboknak a reggelit a Trewex Kft. és a Pékpont biztosította!

Az első rajtkockából a múlt csütörtökön 39. helyre sorsolt Tőrös Károly úszóedző, Remetei Filep Aladár szülész-nőgyógyász és Kemény Dénes állatorvos trió indult. A helycsere nem volt véletlen: a vízilabdázók volt szövetségi kapitánya 3 olimpiai bajnokságot nyert fiaival, itt sem mehetett a középmezőnyben. Az autók félpercenként követték egymást. Kellett is sietniük, mert 9 órára nem csak a 75 kocsinak kellett elhagyni a területet, de a rajtkaput is le kellett szerelni. Ez az alkalmatosság néha bizony túl szűkre sikeredett. A 22. rajtszámú szekszárdi Hummer át se fért alatta, így mellőle indulhatott.

A közlekedési szabályok betartását nagyon szigorúan ellenőrzik, a résztvevők többször számíthatnak szondáztatásra és traffipaxra. De a sofőrök sem maradnak ki a kóstolásból, hiszen minden pincészettől ajándékba kapnak 1-1 palack bort, illetve a vacsorák során további borkóstolókkal és meglepetésekkel készülnek a szervezők. A 750 kilométeres úton 14 borospincét, 1-1 pálinkafőzdét és sonkamestert látogatnak meg. Mint Komáromi Endre biztonsági főnök elmondta, holnap reggel próbaszonda is lesz a szállodában, így az a navigátor, aki nincs kellően feltöltve, visszamehet pótolni a mulasztást.

A versenyzők között szórakozni vágyó, borkedvelő üzletemberekkel és neves emberekkel is találkozhatunk. Idén a versenyzők között köszönthettük például Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert fiával, Bárándy Gergely, parlamenti képviselővel. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes másodszor indult. Tavaly 10. lett, idén is kiegyezne ezzel a hellyel. Az indulók között láttam még Hajas László mesterfodrászt, Horváth Dori Gábort, a Sport TV ex-vezérigazgatóját, Király Tamás és Neményi Ádám producereket, Kresz Lászlót, a Somogy TV főszerkesztőjét, Mozol Pétert, az UniCredit Private Banking igazgatóját. Mint Feldman Zsolt államtitkár-helyettes kérdésemre elmondta, Kiskőrösön nyitja meg a hétvégén a szüreti napokat, ezért nem kelhet borútra a többiekkel.

A versenyt idén az üzletembereknek ajánlották, így támogatóként és versenyzőként állt rajthoz Czakó László, a Protruck Kft. ügyvezető igazgatója, Diósi Rezső, az Industrieplan Kft. ügyvezető igazgatója, Megay Róbert Péter, a Dókaholding Zrt. cég és projektvezetési tanácsadója, Pánczél Ottó Péter, a Penta Általános Építőipari Kft. termelési igazgatója, Dr. Reinhard Platzer, a Drivingcamp Hungary elnök-vezérigazgatója, Simon Attila, a Qualysoft Informatikai Zrt. vezérigazgatója. További támogatóink: Alcufer Kft, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, AUDI, Danubiana Kft, Demeter Pincészet, OBO Bettermann Kft, Regiszter Plakátnyomda, SpaTrend, Szentinel Kft, Trewex Kft, Trigon Electronica Kft.

A Dunántúlon zajló versenynek több észak-magyarországi, Nógrád megyei vonatkozása is van. A sportbírói feladatokat idén is a salgótarjáni Molnár Tamás és csapata látja el. Az eredménylista is a salgótarjáni Coral Plusz Kft. internetes portálján lesz olvasható. A versenyzőket az Alsópetényi Sürgősségi Orvosi Szolgálat ? akik székhelyükön kívül szülővárosomban, Balassagyarmaton is ügyelnek ? mentőautója kíséri a hosszú út során.

A Regő Kft. által szervezett autós túra jótékony célokat is szolgál. Győrben a holnap esti díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, amelynek bevételéből Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnökének segítségével a rákos gyermekek gyógyulását, valamint Balogh Sándor elnökön keresztül az Afrikai?Magyar Egyesület munkáját támogatják. Vasárnap kora délután a másnapi tanévkezdés miatt mindenki hazaér. Addig is minden adott, hogy 18. alkalommal is elmondhassuk; a rajtszámos autók, a csodálatos hazai borok és pálinkák, a jó társaság, a finom ételek, a gyönyörű tájak, az ügyességi versenyek és a meglepetés programok mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a versenyzők egy felejthetetlen élmény gazdagodhassanak. Reméljük, a mai jó idő kitart vasárnapig!

3 hozzászólás

  1. Három nappal, körülbelül 700 kilométerrel és 18 állomással a hátunk mögött elmondhatjuk, hogy a XVIII. Magyar Borok Útja Rallye rendkívül jó, felhőtlen hangulatban és balesetmentesen telt. A fogadó állomások kedves vendéglátása, a finom falatok, a kiváló borok és pálinka, a remek zenészek, a kellemes időjárás és a játékos feladatok mind-mind tovább fokozták a hangulatot. Nem beszélve az esti bulikról, ahol Molnár Szilvi és Lippai László, a Madách Színház és a József Attila színház tánckara, Király Viktor, Radnai Péter és Dávid Béla szolgáltatta a talpalávalót.

    Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek, aki teljesítette az útvonalat és a feladatokat! Fogyasszátok egészséggel a sok-sok finom nedűt! Reméljük, Ti is olyan jól szórakoztatok, mint mi a szervezés alatt! Hamarosan a fényképek és videók segítségével feleleveníthetitek az együtt töltött 3 napot, de addig is tanulmányozzátok át az eredmény listákat, hogy jövőre még jobb helyezést érhessetek el! Íme a nyertesek és helyezettek névsora, mely honlapunkon is megtalálható:

    I. helyezett: Horváth Vivien Andrea ? Kurucz Tibor, II. helyezett: Hajas László ? Harmati Csaba, III. helyezett: Diósi Rezső ? Kemény László. Legjobb Női Páros: Fincziczki Mária ? Fincziczki Zsuzsa. Legjobb Újságíró Páros: Kovács Edit ? Ács György. Csínytevők Kupája: az LP Média stábja, azaz Paor Lilla, Cserháti Pál, Gyarmati-Paor Zoltán és Prohászka János. Kóborlók Kupája, azaz az utolsó helyért járó díj: Simonné Király Mónika ? Simon Attila.

    Küldöndíjasok: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr díját Szerbin Éva ? Balogh Sándor, Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr díját Jancsa Ildikó ? Megay Róbert Péter, Regőci Attila, a Rallye Szervezőbizottságának elnöke díját Diósi Rezső ? Czakó László, a Dókaholding Zrt. felajánlásából Megay Róbert Péter díját Sipos Balázs Benedek ? Pacsika István, az Industrieplan Kft. felajánlásából Diósi Rezső díját Demeter Csaba ? Hervai Zsolt ? Göbölös József kapta. A Borkaszinó felajánlásából a Párlatpóker nyertese Barna Bence lett.

Visszajelzések

  1. Könyvtárfejlesztés Dél-Budán | ZETApress