ZETApress

hírportál

Pontszerzés az asseni cél

Talma AssenbenA hétvégén immár a harmadik nagydíj megrendezésére kerül sor a Superbike Világbajnokság keretén belül. Vasárnap a mezőny résztvevői Hollandiában, a híres asseni pályán küzdenek majd a pontokért ? tudatta a Talmácsi Gábor Média.

Két hete még a spanyolországi nyárban motorozhattak a versenyzők, most azonban lényegesen zordabbak az időjárási körülmények. A hőmérséklet nincs több 8-10 foknál és hol jobban esik az eső, hol kevésbé. Talmácsi Gábor a délelőtti szabadedzésen 7. lett, míg a délutáni első időmérőn az edzés első felében futott legjobb köridejével ? mellyel sokáig az első helyen állt ? végül a 10. helyen zárt.

A magyar motoros a tréning elején folyamatosan gyorsult és volt olyan időszak, hogy megközelíteni sem tudták a köridejét. Majd mindenki az utolsó rohamra készült. Talmácsi is látogatást tett a boxban friss gumikért, de visszatérve a pályára hiába próbálkozott nem sikerült javítania, míg ellenben a többieknek igen. Az ideiglenes pole pozíciót Antonelli szerezte meg.

Minden jól ment az edzés elején, majd kijöttem új gumikért, ami valamiért nem működött. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel, amikor a gumikat borító külső réteget alig tudtam lejártatni róluk. Aztán a balos kanyarokban szinte egyáltalán nem volt tapadása a gumiknak, emiatt nem tudtam gyorsulni. Az időmérő elején elért körömmel lettem végül 10. A gumiproblémától eltekintve, amit egyébként vizsgálnak a szakemberek, az esős alapbeállítások rendben vannak és az elektronika is jól működött. Holnap folytatjuk a munkát és szeretnék jobb kvalifikációs eredményt elérni, hogy minél előrébbről indulhassak vasárnap! ? mondta Talmácsi Gábor.

Bódis Ricsi először motorozott Assenben

Ricskó a kanyarbanRichárd számára minden versenypálya ismeretlen, így a nagy múltra visszatekintő asseni pályán is most ült nyeregbe először. A 45 perces edzésen igyekezett memorizálni a pályát. Az eső a fiatalokat sem kímélte, így vízen kellett a lehető leggyorsabbnak lenniük ? tudatta a Spárta Motorsport.

Ricsi köridejei mutatták, hogy egyre jobban érzi a pályát és bár az eső egyre csak esett, mégis sikerült folyamatosan gyorsulnia és az utolsó körében elért 2:18:632-es idejével a 33 fős mezőnyből a 15. helyen fejezte be a tréninget. ? Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílt motorozni itt Assenben, a motorsport szentélyének tartott versenypályán. Mivel számomra minden pálya új, így az elsődleges cél, hogy minél gyorsabban megtanuljam a vonalvezetéseket. Próbáltam olyan versenyzők mögött menni a tréningen, akik ismerték a pályát, hogy lássam milyen íveket használnak. Az edzésmenetek felépítésével kapcsolatban már van némi tapasztalatunk két héttel ezelőttről, ezt igyekszünk is kamatoztatni. Holnap még állítunk kicsit a motoron és mindent megteszek, hogy még előrébb végezzek az időmérőn ? mondta Bódis Richárd.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Assenben bármi is lehet | ZETApress

Szóljon hozzá!