ZETApress

hírportál

Újabb három díjazott a K&H-tól

A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramján Fodor Zoltán birkózó, Huszár Erika gyorskorcsolyázó és Sors Tamás úszó egy-egymillió forinttámogatásban részesült a Buena Vistában. A K&H Csoport 2006. őszén indította el olimpiai és paralimpiai kártyaprogramját, amely félévenként egyösszegű támogatást nyújt két kitűnő olimpikonnak és egy paralimpikonnak. A programsorozat előző, negyedik fordulójában, a tavalyi Pekingi Olimpia és Pekingi Paralimpia előtt is ugyanígy történt a támogatás.

A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramban a pénzintézet ügyfeleit is aktívan bevonva támogatja a magyar sportolókat, olimpikonokat és paralimpikonokat. A programban a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyák birtokosainak vásárlása után, a K&H ezerforintonként egy forintot a sportolók támogatására szánt keretbe különít el, ezt a hozzájárulást a K&H saját eredményéből adja.

A jelölti listát félévente a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság állítja össze, ami alapján a két Bizottság, a K&H képviselőiből és neves szakmai újságírókból álló zsűri választ ki két olimpikont és egy paralimpikont. A délelőtti díjátadón a 2008. második felében összegyűlt összeget kapták meg a sportolók. A támogatottak kiválasztása során a zsűri mindenkor a jelöltek elért sporteredményeit, sportolói és emberi magatartásukat, valamint várható eredményességüket tartja szem előtt.

A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának keretében a környezetvédelem, a gyermek-egészségügy és a vonzó munkahely kialakítása mellett a sport területein nyújt kiemelt segítséget. Teszi mindezt azért, hogy biztosítsa a jelen és a jövő társadalom tagjainak a teljes élet lehetőségét. A K&H azért támogatja az olimpiai mozgalmat, mert teljes mértékben azonosulni tud annak értékeivel, hiszen a sportolókhoz hasonlóan a K&H munkatársai nap mint nap eltökélten és elhivatottan dolgoznak azért, hogy ügyfeleik kiválóan kezelhessék pénzügyeiket.

A következő nyári olimpiai illetve paralimpiai játékokig ugyan még sok idő van hátra, de a téli olimpia már közeleg, ezért a sportolók felkészülésének segítését már most el kell kezdenünk ? mondta Magyary-Horváth Nóra, a K&H Csoport PR-igazgatója. ? Éppen ezért arra buzdítom minden egyes ügyfelünket, hogy használják minél többször dombornyomott K&H Visa Classic kártyájukat, hiszen többszörösen okos döntést hoznak. Nem csupán a banki illetéket spórolják meg vásárlásaik során, de a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram révén hozzájárulhatnak Magyarország legkiemelkedőbb sportolóinak támogatásához.

Sajnálatos módon a mai gazdasági környezetben minden támogatásra szüksége van egy sportolónak, ezért nagyon nagy dolog, hogy a K&H továbbra is egyénileg is támogatja tehetséges és várhatóan sikeres olimpikonjainkat ? fogalmazott Babati Lajos a Magyar Olimpiai Bizottság szervezési és marketing igazgatója a támogatás kapcsán.

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy paralimpikonjaink továbbra is megkapják a lehetőséget a K&H Csoporttól, hogy a program részeseiként egyenlő esélyekkel készüljenek a megmérettetésekre. Úgy gondolom ez a támogatás kézzelfogható segítséget jelent minden sportoló számára ? tette hozzá Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A K&H mindezidáig összesen 15 millió forint egyéni támogatást nyújtott olimpiai és paralimpiai sportolóknak a kártyaprogram keretében.

A kártyaprogram V. körös jelöltjei

MOB jelöltjei: Fodor Zoltán, birkózó; Gyurta Dániel, úszó; Heidum Bernadett és Huszár Erika, rövidpályás gyorskorcsolyázó; Madaras Norbert, vízilabdázó; Mincza-Nébald Ildikó, vívó; Vérten Orsolya, kézilabdázó; Szabó Gabriella és Kozák Danuta kajakosok. MPB jelöltjei: Sors Tamás, Vereczkei Zsolt és Ráczkó Gitta, úszók.

A nyertesek

Fodor Zoltán birkózó ? a fiatal birkózó a 2008-as Pekingi Olimpián ezüstérmet szerzett 84 kg-os kötöttfogásban, valamint háromszoros Európa-bajnok és többszörös világkupa győztes.

Huszár Erika rövidpályás gyorskorcsolyázó ? a 25 éves hölgy a 2006. évi téli olimpiai játékokon negyedik lett az 1500 méteres számban. 2009-ben európa-bajnoki címet szerzett 300m-es váltón és 2008-ban pedig 500 m-en második lett az Európa-bajnokságon.

Sors Tamás úszó ? a fiatalember 2008-ban a Pekingi Paralimpián 100m pillangón aranyérmet, 100m gyorson és 400m gyorson bronzérmet, 200m vegyesen a IV. helyet szerezte meg. 2007-ben az angliai Scheffieldben világcsúcsot úszott, és 2006-ban Durban-ban a világbajnokságon 100m pillangó számban bronzérmet nyert.

A kártyaprogram zsűritagjai

Babati Lajos MOB szervezési és marketing igazgató, Molnár Zoltán MOB főtitkár, Gömöri Zsolt MPB elnök, Tóth Ildikó MPB versenyigazgató, Orosz András K&H Csoport lakossági marketing ügyvezető igazgató, Ambrus Gábor MSÚSZ főtitkár, Novotny Zoltán MSÚSZ alelnök, Máté Pál, Sport1 csatorna főszerkesztő, S. Tóth János Nemzeti Sport szerkesztő és Füredi Mariann sportújságíró.

Szóljon hozzá!