ZETApress

hírportál

Százéves olimpikon köszöntése

Az Önkormányzati Minisztérium szerdán ismét megtartotta hagyományos születésnapi ünnepségét, amelyre meghívást kaptak a magyar sportélet legendás egyéniségei. Azt a négy hölgyet és huszonkilenc urat várták, akik a közelmúltban töltötték be kerek évfordulós születésnapjukat ötven és száz év között ? tudtuk meg Szarvas Istvántól.

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta: Az ünnepeltek különleges értéket képviselnek. Másként gondolkodnak, más utakat keresnek, más válaszokat adnak az élet kérdéseire, mint az átlagos emberek. Ezzel örök értéket adtak, példát mutattak egy egész nemzetnek.

Az eseményen a miniszter elismerő oklevelet, Török Ottó sport szakállamtitkár pedig személyes ajándékot adott át az eseményen megjelenő ünnepelteknek. Az immáron 100. életévét betöltő sportlegenda, Kende Rezső, világbajnoki negyedik helyezett, magyar bajnoki bronzérmes tornász egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni köszöntésén, ezért a miniszter az eseményt követően az 1928-as amszterdami olimpián induló tornászt, a közszeretetnek örvendő sportvezetőt orvosi kezelésének helyszínén, a betegotthonban köszöntötte.

A meghívottak listája

95. születésnapja alkalmából Kisgyörgy Lajosné Fedor Magda világbajnoki ezüst- és bronzérmes, többszörös Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, sokszoros magyar bajnok sportlövő, edző. Sajnos egészségi okokból ? nem készült el a műfogsora ? ő sem tudott megjelenni.

80. születésnapja alkalmából Nagy Marianna olimpiai és világbajnoki bronzérmes, főiskolai világbajnok, többszörös Európa-bajnok, Eb-ezüst- és bronzérmes, sokszoros magyar bajnok műkorcsolyázó, edző, testnevelő tanár, Tumpek György olimpiai bronzérmes, többszörös főiskolai világbajnok, Európa-bajnok és Eb-ezüstérmes, többszörös magyarbajnok úszó, az egykori világ- és Európa-bajnoki csúcstartó, edző, Árky Nándor sportorvos, az OSEI egykori főigazgatója, aki a hazai sportegészségügyi hálózat szervezésében és a sportmozgalom fejlesztésében évtizedeken keresztül közreműködött, a MOB, az MLSZ és a Vasas SC. elnökségi tagja, címzetes egyetemi docens, Somodi Lajos olimpiai bronzérmes, főiskolai világbajnok, magyar bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és Bujdosó Imre egykori mestere, szakedző, Gurics György olimpiai bronzérmes, világbajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, 16-szoros magyar bajnok birkózó, szakedző, a magyar birkózó válogatott vezető edzője, aki olimpiai, világ- és Európa-bajnok tanítványokkal egyaránt büszkélkedhet, Schiller János sportvezető, a Magyar Ökölvívó Szövetség korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja és Dr. Pál János sportvezető, a Magyar Lovas Szövetség egykori elnöke, a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság ügyvezető elnöke, a Gróf Széchenyi István és Maléter Pál emlékérmek tulajdonosa.

75. születésnapja alkalmából Danku Sándor világbajnok és vb-bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, többszörös magyar bajnok hajómodellező, edző, Kovács Ferenc olimpiai bronzérmes, KEK-ezüstérmes, többszörös magyar bajnok labdarúgó, edző, sportvezető, Orosz Pál olimpiai bronzérmes, MNK-győztes, magyar bajnok labdarúgó, az FTC Örökös Bajnoka, edző, sportvezető, és Gyuricza József olimpiai bronzérmes, világbajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, főiskolai világbajnok, többszörös magyar bajnok tőr-, kard- és párbajtőrvívó, edző.

70. születésnapja alkalmából Csernai Tibor olimpiai bajnok labdarúgó, a BVSC, az Ózdi Kohász, majd a Tatabányai Bányász egykori játékosa, kétszeres magyar bajnoki bronzérmes és Aján Tamás sportvezető, NOB-tag, a MOB tiszteletbeli főtitkára, a Magyar Olimpiai Akadémia és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Világszervezete) alelnöke, címzetes egyetemi tanár.

65. születésnapja alkalmából Csatári József kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, többszörös magyarbajnok birkózó, Cseh Ferenc világbajnoki ezüstérmes, többszörös magyarbajnok kajakozó, Börzsey János világbajnoki ötödik helyezett, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa Liga- és VVK-győztes, magyar bajnok asztaliteniszező, edző és Hesz Mihály olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, vb-bronzérmes, Európa-bajnok, Eb-ezüst- és bronzérmes, többszörös magyarbajnok kajakozó. 60. születésnapja alkalmából Darvas Miklós olimpiai ötödik helyezett, veterán olimpiai bajnok, világbajnok és vb-ezüstérmes, többszörös magyar bajnok kenus.

55. születésnapja alkalmából Császári Attila világbajnoki ezüstérmes, BEK-győztes, többszörös magyar bajnok úszó, öttusázó, sportvezető, Parti Zoltán világbajnoki bronzérmes, többszörös magyar bajnok kenus, edző, sportvezető, Fehér András Európa-bajnoki bronzérmes, KEK- és MNK-győztes, magyar bajnok, 23-szoros válogatott vízilabdázó, edző, Nagy László kétszeres világbajnok, háromszoros vb-ezüstérmes, vb-bronzérmes, BEK-győztes, többszörös magyar bajnok tekéző, Békési Ilona olimpiai bronzérmes, Eb-negyedik helyezett, többszörös magyar bajnok, tornász, edző, testnevelő tanár, Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes, háromszoros világ- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok tornász, edző, sportvezető, Sallay András olimpiai ezüstérmes, világbajnok, vb-ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, többszörös magyar bajnok műkorcsolyázó és Patakfalvy Miklós világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok, Eb-ezüstérmes, többszörös magyar bajnok taekvondózó, kick-bokszoló, a taekvondó sportág első magyar bajnoka, testnevelő tanár, sportvezető, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke.

50. születésnapja alkalmából Császár Attila világbajnoki bronzérmes, többszörös magyarbajnok kajakozó, edző, Bors László világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, MNK-győztes, többszörös magyar bajnok vízilabdázó, edző, Molnár János világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok, BEK-győztes, ETTU Kupa-győztes, többszörös magyar bajnok asztaliteniszező, Andrási Katalin világbajnoki ötödik helyezett, Európa-bajnoki ezüst – és bronzérmes, magyar bajnok kajakozó és Doleschall András olimpiai negyedik helyezett, többszörös világbajnoki ezüst- és bronzérmes, sokszoros Európa-bajnok, Eb-ezüst- és bronzérmes, többszörös magyar bajnok sportlövő.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Sportlegendák a miniszternél

Szóljon hozzá!