ZETApress

hírportál

Sivatagban rekedt autók

A január 26-i verseny etapot biztonsági okok miatt alternatív útvonalra terelték a Budapest-Bamako szervezői. Az egész éjszaka tomboló homokvihar miatt a rallye-t biztosító katonai repülő nem tudta volna követni a mezőnyt a nyugat-szaharai mauritán határ mentén ? nyilatkozta Villám Géza. Az alternatív útvonal a Mauritán fovároson keresztül és néhány sivatagos off-road szakaszon vitte a versenyzőket nem messze a katonaság által felügyelt betonúttól. A mezőny éjjel két órára futott be Atarba. A 108 verseny csapatból 57-en értek célba. A többiek a fővárosban maradtak szerelni, erőt gyűjteni, és felkészülni a további erőpróbákra.

A Budapest-Bamako túra kategóriája szintén hétfőn este futott be Noukachott-ba. A mauritán turisztikai miniszter, Bamba Drahman és államtitkárai köszöntötték az indulókat az Atlanti óceán partján. A miniszter elmondta, hogy a futam biztonsága a legfontosabb prioritásuk, majd megköszönte az adományokat, és elmondta, hogy hálás a Budapest-Bamakonak mert ez a rendezvény immár 4. éve játszik rendkívül fontos szerepet a mauritán turizmus népszerűsítésében. Mint ismeretes, a szaharai ország éves turizmusának 5%-át teszi ki a futam. A Green Knights nevű angol csapat középkori lovagi regáliában köszöntötte a mauritán minisztert.

A keddi Atar Tidjikja szakaszon résztvevők reggel 5-kor rajtoltak el a nyugat-mauritán oázisból. Minden idők legkeményebb Budapest-Bamako etapjával kellett megküzdenie a versenyzőknek. Órákon keresztül hatalmas sziklákon zötykölődtek, majd dűnetengerekkel viaskodtak. A navigáció is különlegesen nehéz volt, mert sem földút, sem útjelzők nem jelölték az útvonalat. Mindössze 10 GPS pont segítségével kellett megtenni a 400 km-es távot az egykori karaván útvonalon.

Az etap teljesítésére 12 óra állt rendelkezésre. Az esti célban mindössze közel egy tucat csapat jelent meg időben, és éjfél előtt sem voltak 25-nél többen. Egyre-másra csörögtek a műholdas telefonok, és érkeztek a hírek a dűnék közt ragadt, bajba jutott csapatokról. A Budapest-Bamako résztvevői a sivatag zordságát most élhették meg igazán. A 89-es csapat tagjait, Vladimir Jedlickát és Steven G. Aichelet 37-es csapat tagjai hozták be a táborba, mert az autójuk ajtóig elmerült a homokban, és több órás sikertelen próbálkozás után sem sikerült a járművet kiásni, így inkább otthagyták a Toyota Landcruisert a dunék között. Jelenleg autómentot keresnek Tidjikja-ban. Az önfeláldozó segítség nyújtásért Lehr András, Orbán Róbert és Saly László kapták a Nap Hose vándordíjat.

A csapat mentősei és a versenybíró Polgár testvérek, András és Tamás egész éjjel a sivatagban rekedt 10 jármű mentésén küszködtek. A mentést nagyban megkönnyítette a mauritán hadsereg sivatagi tüzérosztagának jelenléte és tapasztalata. A mentősök az éjszakát 120 km-re a céltól, egy nomád család közelében töltötték. Az evakuáció miatt a Tidjikja-Kiffa speciál szakaszt ma reggel törölték a szervezők. Mindhárom mentőautónk kint rekedt a tegnapi speciálon. Nélkülük felelősségteljesen nem indíthatnánk el a mai etapot ? mondta Hegedűs Vera versenybíró ma reggel Tidjikjában.

A mezőnyben egyre több az egészségügyi probléma, a hirtelen jött hőség, a higiénia hiánya és a kimerültség több indulót levert a lábáról. Ma kilenc beteget láttunk el, a legfőbb tünetek: napszúrás, ájulás, hányinger, hasmenés, kiszáradás ? mondta Dr. Késmárki András.

Este Kiffában találkozott a verseny és a túra kategória. Már a kiffai táborban van a megviselt és kifosztott Hungary for Africa kamion. Marokkói vámterületről több mint hárommillió forintértékű orvosi felszerelést loptak el a felhasított ponyvájú kamionról. A kiffai térség több falvának vezetőjét várták estére a Budapest-Bamako táborába. Gyógyszereket, és orvosi eszközöket adnak át a Budapest-Bamako indulói a környék legszegényebb falvainak este fél tízkor.

Motoros bukás után már Maliban a három részre szakadt két kategória

A túrázók és versenyzők Kiffában egy táborhelyen töltött éjszakája után tegnap reggel 6 órakor három részre szakadt a mezőny. Sokak kívánságára a mauritán biztonsági erők rendkívüli gyorsasággal engedélyezték egy eddig nem egyeztetett útvonal beiktatását. Több tönkrement autó és pattanásig feszült ideg nem bírta a megpróbáltatásokat, és a Bamako éltének legnehezebb futamát többen feladni kényszerültek, így reggel útjának indult egy konvoj, mely aszfalton jut el Bamakóba.

A megmaradt bátor és jó kondícióban lévő túrások feltankolva üzemanyaggal, ivóvízzel, illetve legalább négynapi élelemmel, déli irányba, Kankossa felé elhagyták kempinget. Tegnapi céljuk Kayes volt, az első szavannai nagyváros Maliban.

A versenyzők közül az esti célba csupán a 02 Aquincum Racingnek sikerült este hét óráig megjelennie, a többi csapat a határátlépés, a feladatok nehézsége, és a szavannán történő éjszakai tájékozódás problémái miatt csak később érkezett be a vályogból épült Korare Kore nevű falu mellé.

Az utolsó országba való belépés öröme a 132-es KTM-es francia motoros bukása miatt nem lehet teljes: bokatörése után a 97-es lengyel csapat egyik tagja átvette a jármuvét és bukósisak és további védelem nélkül hozta be a célba a sérült kétkerekűt. A felelőtlen tett ellenére a Superman-díjat ő kapta meg. A mentősök egyébként hamar ellátták a baját, s később elszállítottak a baleset helyszínéről.

Az utolsó előtti etap mindkét kategóriának 350 km körüli füves szavannát jelent, ahol a navigáció a legnehezebb feladat. Ma az dől el, hogy kinek milyen navigátora van. A vezetési tudás és a technikai előny eddig már kiderült, de a fás, füves és bokros homokon a legfőbb munka a navigátoré lesz. Itt nincsenek fix utak, nincs térkép és a GPS sem segít, mivel a helyiek szamarakkal járják ki évről-évre az ideiglenes utakat ? mondta el 17-es rajtszámú versenycsapat navigátora, Four Finger, aki háromszoros veteránként várja a holnapi rajt pillanatát. Mivel az élmezőny nagyon szoros, a hátralévő két napon bármi megtörténhet ? tudtuk meg Polgár Tamás versenybírótól. ? Egy-egy helyezéssel való előbbre jutás a csapatok számára óriási öröm, míg másoknak dráma. Minden este személyes tragédiáknak vagyunk tanúi. Ez az eddigi legkeményebb Bamako.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Bamakoban megpihenhet a mezőny

Szóljon hozzá!