ZETApress

hírportál

Díjaztuk a csillagokat

Berki Krisztián tornász megőrizte tavalyi első helyét a férfiak között az Év sportolója választáson. Edzője, Kovács István holtversenyben szorult a második helyre Csipes Ferenc mögött az Év edzője kategóriában a kevesebb első helyével.

A tegnap esti 54. Sportcsillagok gálájára 317 sportújságíró adta le szavazatát. (Jelen sorok írójáé idekattintva olvasható.) A Syma csarnokban Janicsák Veca énekelte el a Himnuszt hegedűkísérettel, majd Pajor-Gyulai László, az MSÚSZ és Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Mielőtt az Év szövetségi kapitányát megismertük, Wolf Kati elénekelte, hogy Vár a holnap!

A legjobb szövetségi kapitány 1085 ponttal Storcz Botond a kajak-kenusok, második 886 ponttal Pálvölgyi Miklós az öttusázók, harmadik 660 ponttal Kiss László az úszók vezetője lett. A kajakos siker a nők között is folytatódott: Az Év sportolónője 1549 ponttal Csipes Tamara kajakos, 2. Kozák Danuta kajakos 833 ponttal, míg 3. Kovács Sarolta öttusázó lett 538 ponttal. Az Év edzője kategóriában 1105 ponttal Csipes Ferenc kajakos győzött. Mivel betegségét otthon kúrálta, díját is lánya, Tamara vehette át. 2. ugyancsak 1105 ponttal a már említett Kovács István torna, 3. Széles Sándor, az úszó Gyurta Dániel edzője lett 754 ponttal.

Amíg az úszó edző és szövetségi kapitány csak harmadik lett, addig versenyzőjük, Gyurta Dániel 1241 ponttal a 2. lett az 1849 pontos Berki Krisztián mögött a férfiak mezőnyében, míg a 3. helyet 606 ponttal a kenus Vajda Attila szerezte meg. Igaz, előbb még megismertük a dobogós csapatokat is. Első lett az FTC?Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapata 780 szavazattal, 2. a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összetételű férfi öttusaváltó 717 ponttal, 3. a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Benedek Dalma alkotta női kajaknégyes 705 ponttal.

Ahogy a ferencvárosi kézilabdázók sikerének örültünk, úgy gyászoltunk egy zöld-fehér futballistát. Az október végén 75 éves korában elhunyt Albert Flóriánra egy megható filmbejátszással emlékeztünk. S hogy mégis legyen valamilyen fociöröm is, az MTVA különdíját Egervári Sándor szövetségi kapitány, míg a szervezőjét Kassai Viktor játékvezető kapta, Juhász Roland labdarúgó pedig Aranylabdát vehetett át. Idén először Közönségdíj is volt, melyet Michalisz Norbert túraautó-versenyző kapott.

A sok-sok díj átadása közben ének- és táncprodukciók is zajlottak a színpadon. Janicsák Veca és Wolf Kati kétszer énekelt, az Új Magyar Táncszínház is kétszer táncolt, s fellépett Pély Barna is. A közel kétórás gálát a Duna Televízió egyenes adásban közvetítette. Utána került sor a gálavacsorára, ahol Lakatos Krisztián és Szalonzenekara szórakoztatta a vendégeket. Mivel a díjátadás után többen is hazamentek, így azoknak is jutott hely az asztaloknál, akik az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan megint hívás nélkül, a szervezők kijátszásával érkeztek.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Úszóünnep a minisztériumban | ZETApress
  2. Héraklész Gála az Urániában | ZETApress

Szóljon hozzá!