ZETApress

hírportál

Formula?1 a múzeumban

Czene Attila, a NEFMI sportért felelős államtitkára nyitotta meg délelőtt a 30 éves Szabó Andrea Cecília festőművész A megszelídített Száguldó Cirkusz című kiállítását a Városligeti körúti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum földszintjén.

A Formula?1-es témájú festmények tárlatának megnyitó ünnepségén az olimpiai bajnok, sportért felelős államtitkár mellett beszédet mondott Krámli Mihály, a múzeum főigazgatója és Tölg-Molnár Zoltán képzőművész, Cili egykori egyetemi tanára is. A kiállítás július 31-ig látható.

Cili ? ahogy egykori tanára emlegette ? gyermekkorától szereti a Formula?1-et. Már ötévesen az 1986-os első Magyar Nagydíjon is kint volt, igaz akkor még csak porba rajzolta az autókat. Akkor ejtette rabul e sport színes világa: a XXI. század, amiben élünk, a technika világa, ami egyre jobban átveszi mindenütt a szerepet.

Ez érzékelhető ennél a sportnál is. Egyre inkább minden csak a technikáról szól, de azért az ember ott van. Ők teszik oly színes, érdekesen vibrálóvá, fantasztikussá e sportot. A száguldás, a sebesség a kulcsa ennek a sportnak. Játék ez a Száguldó Cirkusz, mely mindig egy életveszélyesen szép feszes játék. Szeretne ilyen feszes összpontosított képeket festeni. Célja megjeleníteni ezt a drámai játékot, ahol a pilóták minden másodpercben az életükkel játszanak.

Cilinek több ezer képe van, de nem mindegyik a versenyautókat ábrázolja. Festett már mást is, kipróbált többféle technikát is, de 2006-tól csak ezt műveli. Jogosítványa még nincs, de szeretné megszerezni, s olyan nagy kocsit venni, amellyel a kelet-magyarországi otthonából a munkáit is tudja szállítani.

A megnyitó több mint félórát késett, mert az államtitkár a Sándor-palotából érkezett az olimpikon úszóval, Rózsa Norberttel együtt, de az államfővel folytatott tárgyalásuk részleteibe egyikük sem avatott be minket. Megtudtuk viszont, hogy szívesen vásárolnának a képekből a minisztériumnak, s a Hungaroringen is helye lenne némelyiküknek.

Mivel Gyulai Zsolt, az MNASZ elnöke és a Hungaroring elnök-vezérigazgatója nem volt jelen, így a képek egyelőre megmaradnak. Itt volt viszont egy másik Zsolt, a Baumgartner, aki 2003-04-ben a Formula?1-ben versenyzett. Kérdésemre elmondta, hogy szakított a versenyzéssel, s már csak promóciós futamokon vesz részt kétszemélyes versenyautóval. Nemrég jött haza Ausztráliából, s rövidesen Dél-Koreába indul, hogy újabb hírességeket ültessen a kocsiba.

Szóljon hozzá!