ZETApress

hírportál

Két dobogós hely egyszerre

A mai verseny reggelén esőre ébredtek a motorosok, akkor még senki nem tudta, hogy vajon a rajtig milyen időjárás várható. A bemelegítés mindesetre vizes pályán folyt. Talmácsi 2. lett. Majd időközben az eső elállt és a királykategóriások a warm up-on szinte szárazra járták az aszfaltot, így a 125-ösök versenyét száraz versenynek hirdették ki ? adta hírül a WCC.

Tegnapi eredménye alapján Talmácsi a poleból indult, de történt valami a rajtnál és nagyon visszacsúszott. Körről körre zárkózott fel az élmezőnyre. Ugyanezt tette Mike Di Meglio is, aki végül megnyerte a német futamot, Talmácsi Gábor pedig a 3. lett. Ezzel a dobogóval azonban egy másik dobogós helyet is megszerzett, hiszen jelenleg 109 ponttal az összetettben is a 3. helyen áll a magyar versenyző.

Egy rossz rajt után visszaestem a 12. helyre, de sikerült nagyon gyorsan felzárkóznom. 8-10 körrel a verseny vége előtt elkezdett szemerkélni az eső, majd az utolsó 4-5 körben már nagyon csúszkáltunk a pályán, azt hittem le is intik majd a futamot, de nem. Mindent megpróbáltam, de a végén már alig éreztem a motor és a tempó nem csökkent. Elégedett vagyok a 3. hellyel, sajnos nem tudtam volna megelőzni Stefan Bradl-t, most ő volt a gyorsabb. A dobogóval az összetettben is dobogós helyen állok, így fontos 3. hely volt ez a mai a hosszú szünet előtt. Egyre jobban összeáll a motorom, jó úton haladunk és még messze nincs vége az idei szezonnak ? nyilatkozta világbajnokunk a leintés után.

A Német Nagydíj végeredménye: 1. Mike Di Meglio 40.03.710, 2. Stefan Bradl 40.05.720, 3. TALMÁCSI GÁBOR 40.06.443, 4. Bradley Smith 40.06.557. A vb pontállása: 1. Di Meglio 166, 2. Corsi 136, 3. TALMÁCSI 109, 4. Bradl 101, 5. Olive 94 pont.

Szóljon hozzá!