ZETApress

hírportál

Első verseny, régóta várt esemény

Kevesebb, mint egy hónappal a nevezés megnyitása után a Central Europe Rallye ? amely április 20-a és 26-a között zajlik majd Magyarországon és Romániában ? olyan eseménnyé vált, amelyért tolonganak a versenyzők: 110 motoros, 70 autós és 37 kamionos egység küldte el eddig a nevezését ? adta hírül az ASO.

Így még nem került megrendezésre terep-rali verseny ebben a két, versenyzők által ritkán látogatott országban. Az eseményre már sikerült kialakítani a sportszabályokat, így a szervezők minden erejüket az új versenysorozat megvalósítására tudják összpontosítani. A januári Budapest-Bamako Rallye versenyzőiből is többen rajthoz állnak.

A CER szervezői sok nevezőre számítanak. A sorozat első versenye egy kicsit Ki, kicsoda? ? futam is lesz a terep-ralisok között. A Dakar élversenyzői ? mint például Bruno Saby, Guerlain Chicherit és Nasser Al Attiyah a BMW X Raid csapat színeiben, vagy Jean-Louis Schlesser és az ő kék Buggy-ja, csakúgy, mint Robby Gordon a megnyerő Hummer-jával ? már elküldték a nevezésüket.

A legnagyobb csata a Central Europe Rallye-n is természetesen a Mitsubishi és a Volkswagen, vagyis Peterhansel, Alphand és Roma, illetve Sainz és De Villiers között várható. A motorosok között hasonlóan nagy közdelem zajlik majd az első verseny győzelméért, hiszen Cyril Despres, Marc Coma, David Casteu, és nem utolsó sorban Francisco Lopez és David Frétigné szintén itt lesz a budapesti rajtnál! Hans Stacy, a Dakar kamion kategóriájának címvédője szintén arra törekszik majd, hogy beírja nevét az első CER emlékkönyvébe, így mindent megtesz, hogy komoly versenyt láthassunk a pályákon!

Az újfajta terep-rallye verseny és a hozzá kapcsolódó programok fokozott médiafigyelmet kapnak, a France Television jóvoltából a világ több mint 130 országában tudják majd nyomon követni az eseményeket! Emellett az Eurosport, a dél-afrikai SuperSport és a dél-amerikai Fox Sport International is tudósít a versenyről.

Szóljon hozzá!