ZETApress

hírportál

Ezüstös siker

Osztrák győzelem, magyar ezüst az első magyar extrém hosszú távú tereptriatlon versenyen. Az Közép-európai régió első hosszú-távú versenyét rendezte meg a X2S TEAM Kőszegen, de a világon is nagyon kevés hasonló verseny található. Kiélezett 7 órás küzdelemben végül az osztrák Daniel Müller szakította át a célszalagot, másodikként pedig a magyar Horváth Zsolt érkezett.

A verseny jellegéből adódóan kicsi, de annál különlegesebb mezőny állt rajthoz a 2 km úszás, 80 km hegyikerékpár és 20 km terepfutás egymás utáni teljesítéséből álló versenyen. Nemcsak a táv, hanem a terep is különlegesen nehéz volt, hiszen a kerékpáros szakaszon közel 3000 m, a futó szakaszon pedig további 1000 méteres szintkülönbséget is le kellett küzdeni ? tudatta a Terepsport.hu. A fotók Proks László felvételei.

A rajt ? hagyományteremtő szándékkal ? az osztrák Rohonc település fürdőtavában volt, ahol 3 kört kellett teljesíteni a 2 km-es távhoz. Tűzoltók, helyi önkéntesek és mentőbúvárok is segítették az esemény lebonyolítását. Az osztrák Daniel Müller nagyon erősen kezdett, de a versenyzők többsége tartalékolt a verseny későbbi szakaszára. Az első kerékpáros szakasz Rohonc ? Kőszeg útvonalon, Írottkő (882 m) megmászásával kezdődött, majd hosszú és nehéz lejtőzéssel zárult Kőszegre. Itt több magyar is felzárkózott Müllerre (Horváth Zsolt, Tornai András, Varga Tamás Ervin, Maróti Vilmos).

A Kőszegen berendezett versenyközpontba egy látványos, technikai elemekkel nehezített pályán érkezett a mezőny ? itt sokan tolták a kerékpárt -, de a frissítő állomás és a lelkes közönség minden körben új erőt adott a versenyzőknek. További 3 kisebb kör teljesítése után stabilizálódni látszott a helyzet, igaz Horváth Zsolt (Bringabanda) egyre közelebb került az osztrák versenyzőhöz, aki már több magyar terepversenyen is indult, de az XTERRA világbajnokságon is korosztályos dobogós helyezést ért el.

Az óra lassan elhagyta a verseny 5. órát, a versenyzők többsége már megmászott több, mint két Kékes-tetőt ? a futópálya pedig további nehézségekkel szembesítette őket. Daniel Müller végül 6 órán belüli idővel ért célba, szorosan nyomában Horváth Zsoltal és a fiatal Varga Tamás Ervinnel. Negyedik helyen az egyik legismertebb magyar Ironman, Maróti Vilmos érkezett, majd két orvos (Dr. Galamb Gábor és Dr. Ragó Péter), akik az X2S versenyek rendszeres látogatói.

Az eredményhirdetésen megjelent Rohonc osztrák polgármestere, aki már most kijelentette, hogy jövőre is szívesen segítik az esemény megrendezését! Egyedi és különleges díjakat készítettek a kőszegi-szombathelyi kerékpárosok az alkalomra, de helyi turisztikai felajánlások, BIOrganik és Életfa csomagok is bőven jutottak a fáradt versenyzőknek. A versenyen női egyéni induló nem állt rajthoz, de váltókban több hölgy is teljesítette a távok valamelyikét.

Eredmények: 1. Daniel MULLER TEAM RUNSPORT Master2 (1978) 05:59:33, 2. Horváth Zsolt Bringabanda SC Master1 (1982) 06:02:37, 3. Varga Tamás Ervin Vasemberek Klubja Master1 (1986) 06:05:30, 4. Maróti Vilmos Uni Sport Klub Senior1 (1968) 06:18:35, 5. Dr. Galamb Gábor Gödöllői SK Master2 (1979) 06:22:16, 6. Dr. Ragó Péter TITAN TC Master2 (1978) 06:28:55.

Szóljon hozzá!