REGŐ-MAFC Páros Teniszkupa
A politikai-, gazdasági-, média-, és sportélet valamint a művészvilág ismert egyéniségei immáron 14. alkalommal találkoznak és mérik össze tudásukat a REGŐ-MAFC KUPA páros teniszversenyen, amely a hagyományokhoz hűen a Műegyetem Hauszmann Alajos utcai sporttelepén kerül megrendezésre május 29-én 9 órától.
A nyolc pályán 32 pár versenyez a végső győzelemért, természetesen a kiesett játékosok idén is küzdhetnek a vigaszdíjért. A kellemes időtöltéssel egybekötött sportolás szándékaink szerint hozzájárul a társadalmi párbeszéd elősegítéséhez, a személyes kapcsolatok kiépítéséhez, egyben mintát ad a szabadidő aktív eltöltéséhez.
A közeli választások után mindkét oldal teniszszerető jeles politikusai, többek közt 10 jelenlegi, illetve ex-miniszter is indul a viadalon. Néhány név csak mutatóban: Stumpf István, Fazakas Szabolcs, Szilvásy György, Gógl Árpád, Bárándy Péter, B. Tóth László, Hájos László, Györgyi Kálmán? ? mondta el Regőci Attila producer.
A rendezvény háziasszonya Devecser Anikó, a Blikk szépe lesz. A tenisztorna ezúttal is jótékony célokat is szolgál, hiszen a tombolabevétel az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet támogatja. A pályákért köszönet illeti Hegyháti Józsefet, a MAFC örökös elnökét.
Az ünnepélyes eredményhirdetés után a februárihoz hasonló látványos műsor várja a versenyzőket szombat este a Gundel étteremben. Fellép: Kapocs Zsóka és Komonyi Zsuzsa, lesz táncbemutató Katus Attila és Molnár Andrea előadásában, divatbemutató és értékes tombola-, és különdíjak. A show után a népszerű Henry Band szolgáltatja a talpalávalót hajnalig.