ZETApress

hírportál

III. kerületi vizes élet

Decemberben bronzérmet nyert a TVE a női Magyar Kupában. Kevesen számítottak erre – kezdte a beszélgetést Takács Gábor Bárány Attilával, a III. Kerületi TVE vízilabda szakosztályának vezetőjével, aki játékosként hatszor nyert bajnokságot a Honvéddal, 2004-ben pedig a BL-győztes csapatnak is tagja volt.

B.A: Nagyon nagy sikernek tartom a lányok kupaszereplését. A negyeddöntőben a BVSC-t vertük ki, a vasutasok évekig bronzérmesek voltak a bajnokságban. Mi a feljutásunk óta a negyedik idényben játszunk az OB I-ben

Mik a további céljaik?

B.A: Tavaly nyolcadikok voltunk, idén az 1-6. között akarunk végezni!

Fiúk is pólóznak a Kerületben?

B.A: Mintegy száz utánpótláskorú játékosunk van, akik részt vesznek a korosztályos bajnokságokban. Azt szeretnénk, ha közülük többen felkerülnének a felnőtt csapatba, amely jelenleg idősebb, korábbi I. osztályú játékosokból áll és a Budapest bajnokságban szerepel. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy minél több gyerek megtanuljon úszni! Járjuk a kerület iskoláit és hívjuk a fiatalokat a tanfolyamainkra.

Szóljon hozzá!