15 éves a Nemzeti Vágta!
Múlt és jövő találkozik ősszel a 15. Nemzeti Vágtán. 150 tehetséges gyermek lovas felvonulásával indul idén a kétnapos rendezvény a Hősök terén október 1-2-án! – tudtuk meg délelőtt a Nemzeti Lovardában.
A jeles évforduló alkalmából rendhagyó sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők, hogy idén a múltidézés, a 15 év legszebb pillanatainak felelevenítése mellett, a jövő lovas generációjáé lesz a főszerep. Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója és dr. Simon Attila, a Vágta állandó partnere, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója számolt be a részletekről. Moderált Tátrai Marcell, a Nemzeti Vágta marketing és kommunikációs igazgatója.
Az idei Vágta a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink tovább-örökítését, a lovassportok, a lovaglás népszerűsítését a következő nemzedék számára. Szerencsére évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi hazánkban a lovas szabadidős sportokat, a Kicsihuszár Vágta pedig mára az egyik legnépszerűbb, legrangosabb versennyé nőtte ki magát a fiatalok körében. Az előfutamokról a közmédia több csatornája is hírt ad.
Október első hétvégéjén immár 15. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét, ahol az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi és 4 határon túli helyszínen. Május 28-án szombaton a Vajdasági Vágtával veszi kezdetét és szeptember 10-én szombaton a Viharsarki futammal zárul az Elővágta futamok sorozata. Az immár hagyományosan, hosszú évek óta előfutamot szervező települések sorához idén Abony csatlakozik, ezzel újabb térség lovasai kapcsolódnak be az egyedülálló eseménybe. A 13 Elővágta helye és ideje:
01. Vajdasági Vágta Szabadka, május 28.
02. Vácdukai Vágta, június 11.
03. Székely Vágta Sepsiszentgyörgy, június 17-18.
04. Felvidéki Vágta Dunaszerdahely, június 25.
05. Iváni Vágta, július 2.
06. Hortobágyi Vágta, július 16.
07. Érdi Vágta Simonpuszta, július 23.
08. Abonyi Vágta, augusztus 6.
09. Borsodi Vágta Hernádkak-Belegrád, augusztus 7.
10. Muravidéki Vágta, augusztus 20.
11. Festetits Vágta Gyenesdiás, augusztus 21.
12. Hírös Vágta Kecskemét, augusztus 27.
13. Viharsarki Vágta Sarkad, szeptember 10.
A vidéki és határon túli Elővágta rendezvényein nemcsak a felnőttek, hanem a 16 éven aluli lovasok is részt vesznek: a Kicsihuszár Vágtán. Az ifjúsági verseny annál is fontosabb idén, mert a 2022-es évet a szervezők a gyermekeknek, a lovas utánpótlás ügyének szentelik. A 15. évforduló alkalmából a magyar lovasiskolák 150 legtehetségesebb növendékének ünnepélyes felvonulásával kezdődnek a budapesti futamok. Szintén a jeles évforduló okán, három rendkívül bátor 15 éves gyermek hősről emlékezik meg a Vágta, akik 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Símig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emléke előtt tiszteleg a verseny.
Az október 2-i döntőn nem marad el az izgalmas Nemzetközi Futam sem, amelyet 2022-ben a ’48-as forradalom és szabadságharc legifjabb tábornoka, a 27 éves Czetz János emlékének ajánl a Nemzeti Vágta, a hős születésének 200. évfordulója alkalmából. A közkedvelt kocsitoló versennyel is készülnek a szervezők a Hősök terére, sőt három Elővágta helyszínen is találkozhatnak a nézők ezzel a programmal. Újra startol a nagy népszerűségnek örvendő Jótékonysági Sztárfutam, melyen Krajnik-Balogh Gábor mellett a tavaly 5. helyezett Sipos Imre, a 4. Barabás Kiss Zoltán, a 3. Nagy Ervin, a 2. Széchenyi Krisztián és a győztes Bács Péter áll rajthoz. Újdonság, hogy több év után visszatér a Jótékonysági Fogatvágta is. Ennek során történelmi ménesbirtokaink legeredményesebb hajtói mellé magyar hírességek is felpattannak a fogatra, hogy versenyezzenek az első helyért. A résztvevők listáját hamarosan megtudjuk.
Természetesen az Andrássy úti Vágta Korzó is újra megnyitja kapuit a hétvégére, ahol az induló települések mutathatják be népviseletüket, gasztronómiájukat, a tájegységükre jellemző iparművészeti alkotásokat, szakmákat és kulturális, valamint lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat.
A szervezők egy fontos döntést is bejelentettek, amelyet a magyar lótenyésztés támogatása érdekében hoztak: 2023-tól a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Az Elővágtákon és a Nemzeti Vágta döntő futamain a lovak azonosításában a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői is közreműködnek. Az előfutamokról és a budapesti programról is beszámol a közmédia több csatornája.
A hatvani Vaka István az eddigi 14 Vágtából 13-on 6 lóval vett részt. Bérlótartásból él, kilencszer lakhelye, négyszer másik település színében versenyzett. Sajnos sosem került a középfutamba, de nem csüggedt el, készül az októberi megméretésre. A sajtótájékoztatón hatalmas üveg Törley-pezsgővel köszönték meg kitartását a szervezők. Kérdésemre elmondta, hogy a 12. Elővágtán, az augusztus 27-i Kecskeméti Hírös Vágtán egy hetedik lóval vesz részt, mellyel február óta készül. A ma kapott pezsgőt a Hősök terei előfutama után bontja fel, s ha végre a középfutamba jut örömében, ha most sem, akkor bánatában iszik. A pezsgőt viszont bontás előtt nem rázza fel, nehogy a kirepülő dugó szemsérülést okozzon valakinek és a pezsgőből se menjen kárba semmi!
A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, és a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése.