Jó római folytatás
Herczigék még soha nem voltak ennyire közel a mezőny elejéhez. Herczig Norbert és Ferencz Ramón az élmezőnyben autózik a rali Európa-bajnokság római állomásán – tudatta az NVESZ Sajtó. Az előzmények idekattintva olvashatók.
A SKODA Rally Team Hungária párosa a szombati napot az összetett 7. helyéről kezdte meg, és folyamatosan tudott előzni. Volt olyan gyorsasági, amelyet a 3. helyen zárt, végül az abszolút 4. pozícióból várhatja a mai zárónapot.
Herczig Norbert szerint minden úgy sikerült nekik, ahogy azt eltervezték. – Kulcskérdés volt az abroncsok menedzselése. Itt Rómában ugyanis extra meleg van, így nem minden szakaszon lehetett ugyanazzal a nyomással versenyezni. Ezt abszolút kontroll alatt tartottuk, és emellett nem hibáztunk – foglalta össze röviden szombati sikerük hátterét Herczig Norbert.
A Herczig Norbert – Ferencz Ramón duó egyébként korábban még soha nem volt ennyire közel a mezőny elejéhez. A Rally di Roma Capitalen szombaton hat gyorsaságit teljesítettek a versenyzők, a vasárnapi zárónapon pedig hét szakasszal ér véget a római száguldás.