ZETApress

hírportál

Barlangi mentés

Hétfőn a Himalája meghódításáról írtam. A Magyar Cserkészben 1992. tavaszán az extrém sportokat mutattam be. A Természetbarát Szövetség különböző szakágainak vezetői meséltek sportágukról, az ezekben rejlő veszélyekről és a speciális mentőmunkáról. Ilyen volt a barlangi mentők vezetője is. Gyermekkorában az orosházi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 512-es számú cserkészcsapatának tagja volt. Részt vett az 1933-as gödöllői és a moasson-i jamboree-n. Régi barlangász és barlangi mentő.

Ha kirándulásaitok során az erdőben barlangot találtok, sose menjetek le! ? kezdi Gyuri bácsi a beszélgetést. ? Ha mégis kíváncsiak vagytok arra, milyen odabent, csak addig menjetek, amíg a fény beszűrődik! Vissza a fény felé könnyen kitaláltok, de a teljes sötétben nem lehet tájékozódni.

A barlangokba lemenni csak szervezetten, a túrát előre megtervezve szabad. Mindig olyan emberrel menjetek, aki már járt ott, aki ismeri a barlangot! Otthon mindig mondjátok meg, hová mentek, s azt is, hogy mikorra kell hazaérnetek!

Különböző felszerelésekre is szükség van. Fontos, hogy mindenkinél legyen legalább két villanylámpa és tartalék elem is. Az egyik lámpa ugyanis eleséskor tönkremehet. Fejvédő nélkül sem szabad lemenni, s a motoros bukósisak nem alkalmas. A barlangásznak speciális fejvédő kell dupla szíjjal! Legjobb, ha négyen-öten mentek egyszerre, s legalább egyikőtök ismerje a barlangot. Kevesebb fő azért nem elég, mert ha valaki megsérül, akkor egyik társának mellette kell maradni, vigasztalni, míg a segítségért legalább két főnek kell visszamenni! Hátha az egyik közülük is megsérül.

A túra vezetője elöl, míg helyettese a sor végén haladjon. Így is lemaradhat valaki, ha dolgát végezni félre-áll, s a többiek elhaladnak mellette. Ha a többiek látótávolságon kívülre kerülnek, eszébe se jusson utánuk menni. A barlang ugyanis nem egy sima folyosó, hanem különböző elágazásai vannak. Könnyen ?mellékvágányra? kerülhet és elkerüli a többieket. Ha lemarad, álljon meg és várakozzon! Ha a csoport észreveszi, hogy valaki hiányzik, álljanak meg és két fő, aki ismeri a barlangot, induljon vissza érte. Ezért nem jó, ha tíz főnél népesebb a csoport, mert későn veszik észre a lemaradót.

Ha megsérül valaki, sérülésétől függ, hogy társai ki tudják-e vinni, vagy hívni kell a barlangi mentőket. Ők már 6-8 éves barlangász múlttal rendelkeznek. Technikai tudásuk mellett emberi értékeik alapján lettek 1 -2 évi próbaidő után beválogatva a csapatba. Egy-egy mentőcsoport főből áll. A barlangi mentők a sérültek kimentésén kívül az eltűntek kutatását is végzik. Rövid időn belül riadóztat-hatók. Azért kell megmondanotok indulás előtt, hogy hová mentek, s meddig maradtok, hogyha időre nem kerültök haza, tudjak, hol keressenek. Minden barlangot ismernek. A jellegzetes alakulatokból olyan jól tájékozódnak odalenn, mint a pesti gyerek a Nagykörúton.

A sérülteket speciális hordágyon hozzák a felszínre. Ezt a német eszközt el is lehet hajlítani, hogy a szűk fordulókon is átférjen. A sérültet beszíjazzák, feje fölé pedig fém védőernyő kerül. Ha helyszíni orvosi ellátásra van szükség, az OMSZ gondoskodik olyan orvosról, aki le is tud menni a barlangba. A Vöröskereszt most szervez egy katasztrófaelhárító szolgálatot. Rövidesen összeáll, s akkor jóval több orvost lehet majd ilyenkor bevetni. Jelenleg a barlangi mentők rövidtávra rendőrségi kocsival mennek, míg távolabbi helyszínek megközelítésére a belügy biztosít számukra helikoptert.

Évente két-három mentésük van. A legemlékezetesebb a ?90-es taxis blokád idejére esett. Négy fiú mászott be a Pálvölgyi-cseppkőbarlangba az őrség figyelmeztetése ellenére egy lezárt külső nyíláson. A 20 éves sorkatona megcsúszott és lezuhant. Csúnya, nyílt bokatörést szenvedett. Szerencsére társa ki tudott jönni segítségért, s a taxisok is átengedték a blokádon a barlangi mentőket. Másik emlékezetes esetük a hatvanas évek elején történt. Ekkor három fiatal volt egy szál gatyában a Mátyás-hegy gyomrában egy héten át.

Mivel otthonról ünneplőben mentek el ? amit a barlang bejáratánál levetettek ? környezetük disszidálásra gondolt, s mindenki a határon kereste őket. Csak egy véletlenül elejtett félmondatból gondolt valaki a Mátyás-hegyre, egy heti hiábavaló határzár után, akkor viszont a barlangi mentők rövidesen megtalálták, s élve a felszínre hozták mindhármukat. Az éhség még csak-csak elviselhető volt számukra, de a szomjúság nagyon megviselte őket. Az egyetlen zseblámpájuk már az első félórában összetört. Vizet a nyirkos agyagból facsartak, mondta el Dénes György 1992. tavaszán.

A fentiekkel nem akarunk senkit elijeszteni ettől a sporttól. Szervezett formában, szakképzett barlangászok irányításával már 12 éves korban elkezdhető. A Természetbarát Szövetség barlangászai Budapesten és vidéken egyaránt várják az érdeklődőket.

Szóljon hozzá!