ZETApress

hírportál

Profik szimulátoron

Profi e-sport bajnokság profi versenyzőkkel: profi szimulátorbajnokság, profi autóversenyzőkkel – egy remekbe szabott teszttel kezdődött a Nemzeti SIM Liga, amelynek első éles fordulóját május 9-én szombaton rendezik meg – tudatta Őry Kornél. A Nemzeti SIM Liga szabályzata és versenykiírása idekattintva találtató.

Az indulók között találjuk majd többek között a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet, a túraautós Tassi Attilát, Nagy Dánielt és Szabó Zsoltot, a ralikrosszos Marton Gergelyt és a formulaautós Hefler Róbertet.

Hogy miben más ez az autós e-bajnokság, mint a többi sorozat? – Egyrészt a platform okán, hiszen az iRacing a legélethűbb szimulátor – ezen gyakorol év közben Max Verstappen és Lando Norris -, vagyis szinte valós versenykörülmények között mérethetik meg magukat az indulók, másrészt a hat héten át zajló bajnokság során izgalmas nyereményekért harcolhatnak több, mint egymillió forint értékben.

A stúdióműsorban Szujó Zoltán, valamint Bereznay Dániel, a Formula-1-es Alfa Romeo e-sport pilótája elemez, de beszáll Matics Zsolt, a Fit4Race versenyfelkészítő program alapítója, sőt néhány korábbi és mai autóversenyző is.

Mint a fenti rövid promó-videóból is kiderül, a Nemzeti SIM Liga tesztversenye jól sikerült, az igazi, a tétre menő küzdelem azonban most szombaton kezdődik. Szakmai támogatóként megjelenik a Nemzeti Gaming és E-sport Sportszövetség, amely segített a versenykiírás elkészítésében és a szabályalkotásban is.

A menetrend a következő: minden héten kedden, szerdán és csütörtökön zajlik a kvalifikáció, amely alapján a legjobb harminc részt vehet a szombati időmérőn és a döntő futamokon. A hat forduló eredménye alapján az összetett pontverseny első három helyezettje a Fit4Race felajánlásában értékes fizikai felmérések és képzési csomagok találnak gazdára, de minden forduló után jár nyeremény a legjobbaknak.

Szóljon hozzá!