ZETApress

hírportál

Szokatlan futóidőpont

Csaknem 31 ezer ember tette le a voksát a futás mellett szeptember utolsó hétvégéjén Budapesten. A kétnapos futófesztivál fő eseménye a vasárnapi SPAR Budapest Maraton? volt, amelynek résztvevői a legendás 42,195 kilométeres táv legyőzését tűzték maguk elé. A szombati futónapról idekattintva olvashatunk.

Egy átlagos maratoni futó körülbelül 50 ezer lépést tesz meg a 42,195 kilométer teljesítése közben. A szervező Budapest Sportiroda számításai szerint a SPAR Budapest Maraton? Fesztiválon összejött a kitűzött cél, az elképesztő, félmilliárd futólépés összegyűjtése. Magyarország legnagyobb létszámú szabadidősport eseményén a két nap során összesen 30.982 nevezőt regisztráltak, vasárnap a SPAR Budapest Maraton? és a 30 kilométeres Real Nature futás 12.132 nevezést hozott, 5971-en vállalták egyéniben a maratoni táv teljesítését, párban, illetve a Tolle UHT Maratonstaféta keretében pedig 4750 futót regisztráltak!

A futóünnep fő eseményét vasárnap reggel kilenc órakor az újbudai Pázmány Péter sétányon verőfényes napsütésben dudaszóval indította útjára dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki arra kérte a futókat: Vigyék messzire a hírét annak, milyen fontos a mozgás valamennyiünk számára az egészségünk megőrzése érdekében! Egy biztos, olyan sokan húztak futócipőt ezen a napon, hogy csaknem 20 perc kellett ahhoz, hogy a rajtegyenesből minden futó útnak induljon.

Harc a bajnoki érmekért

A SPAR Budapest Maraton? az atléták számára országos bajnokság volt, ennek megfelelően már az első méterektől kezdve nagy tempót diktáltak a legjobbak. A címvédő Csere Gáspár a 2:20-as határon belül maradást tűzte ki maga elé.

A nemzetközi maratonok és hosszútávfutó versenyek szövetsége (AIMS) által hitelesített útvonalon, és nyugodtan mondhatjuk, a világ egyik legszebb futópályáján Rezessy Gergely 2:18:41-es ideje nem került veszélybe, de a győztes klubja ugyanaz lett, mint 17 évvel ezelőtt: Jenkei Péter, a Vasas SC futója 2:23:22-vel nyerte meg az idei magyar bajnokságot, a 2. helyen Csere Gáspár (BEAC), a harmadikon pedig Fehér Márk (Jogging Plus) ért célba.

? Nagyon örülök, mert először nyertem maratoni országos bajnokságot, ez volt a fő célom a mai versenyen ? nyilatkozta a Vasas újdonsült bajnoka. ? A táv első felében együtt futottam Gáspárral, majd sikerült az élre kerülnöm, de harminc kilométer után egyre nehezebben ment a futás. Így még inkább értékelem a győzelmet!

A hölgyeknél is a Vasas futója vitte el a pálmát, Gyurkó Fanni Anna (2:42:54) szerezte meg az első helyet ? és ezzel együtt bajnoki aranyérmet ?, a második a tavalyi győztes Szabó Tünde (PVSK) lett, harmadikként a brit Georgina Fenn futott be, a magyar bajnoki bronzérmet pedig a negyedik helyen célba érő Ferenc Katalin (Vasas) nyerte el. ? Szinte végig egyedül futottam, óra nélkül, csak magamra figyeltem verseny közben. A pálya vonalvezetése tetszik, jól futható, de a meleg miatt elmaradtam attól az időtől, amire a formám alapján képes lennék ? vélekedett Gyurkó Fanni. ? Kíváncsian várom a következő maratoni erőpróbát, négy hét múlva, Frankfurtban?

Futásban nem volt áramkimaradás

Időközben a szervezők dolgát hosszabb áramkimaradás nehezítette meg, kávét sem ihattunk ? a szolgáltató tájékoztatása alapján a XI. kerület több pontját is érintette az üzemzavar ?, a pályán a futók szerencsére mindebből semmit sem érzékelhettek. Annál komolyabb kihívást jelentett sokak számára a váratlan meleg. Talán nem is a 22?23 Celsius-fokos hőmérséklet okozta a legtöbb nehézséget, hanem a nap ereje. A pálya adottságai miatt fénylő csillagunk elől nem bújhattak el a futók, így aztán a szokottnál is nagyobb kihasználtsággal üzemeltek a frissítő állomások.

Több mint 12 ezren élhették át ezen a napon a kitűzött cél önerőből való elérésének és a közösségi futásnak semmihez sem hasonlítható élményét, csaknem hatezren közülük a maratoni táv legyőzését is. Akadt olyan is, akit váratlan meglepetés várt a célban: Sára, leszel a feleségem? molinóval várta kedvese ? a megnyugtató válasz nem maradt el, s ezúttal az örömkönnyek sem csupán az embert-próbáló versenytávnak szóltak?

A résztvevők között jó néhány hírességgel is találkozhattunk, színészek (huszonkét színházi csapat színeiben indultak), zenészek, televíziós személyiségek, más sportágakban eredményes sportolók tették próbára ezen a napon felkészültségüket, de a kormány is magas szinten képviseltette magát, az Igazságügyi Minisztérium váltójának első embere dr. Varga Judit miniszter volt.

A külföldről érkezők messzire viszik a jó hírünket, hiszen a világ minden tájáról érkezett futó a SPAR Budapest Maraton? Fesztiválra, kilencven ország több mint ötezer sportembere nevezett be az eseményre, ez pedig a tanulmányok szerint komoly hasznot hoz a nemzetgazdaságnak is: a a futóturisták kísérőkkel együtt több mint 40 ezer vendégéjszakát töltenek nálunk, s több mint két és félmilliárd forintot költenek el.

A futás ezen a napon újabb híveket szerzett magának, hiszen a szurkolóként, barátként, családtagként jelenlévők között alighanem sokan akadnak, akik megfogadták, ezt ők is át fogják élni, immár rajtszámmal a mellkasukon. Akár már jövőre. S ahogy mondani szokták, ehhez nem kell más, csak egy sportosabb cipő?

Segítség a futáson keresztül

Ahogyan korábban is, úgy a 2019-es maratonon is a SPAR stratégiai partnerével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen támogatta az Ide hozzuk a játszóteret! programot. A szervezet mobil játszóterei az ország több mint háromszáz kistelepülésére viszik el a játék örömét, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is részük legyen az élményben. A SPAR a standja teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgójátszótér-programjára ajánlotta fel.

Rengetegen adományoztak a sportfesztivál másik jótékonysági kezdeményezésén is: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR hagyományos jótékonysági kezdeményezése által több mint félezer mesekönyvvel segítették a rendezvény résztvevői a rászoruló gyermekeket.

? Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a SPAR Magyarország több éve a Budapest Maraton? Fesztivál névadó szponzora, mert a rendezvény ? a kialakult, elkötelezett tábora mellett ? egyre több új, hazai és külföldi embert győz meg a szabadidős sportolás egészségességéről. A sport nemcsak a testnek tesz jót, hanem a léleknek is, hiszen kiváló közösségi élmény. Ennek az összetartó erőnek köszönhető az is, hogy minden évben egyre többen érzik annak fontosságát, hogy a jótékonysági kezdeményezéseinket támogassák ? mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Szóljon hozzá!