ZETApress

hírportál

Bálint bajnok lehet

Kovács Bálint tovább növelné előnyét a bajnoki címért folytatott harcban. A H-Moto Team ifjú tehetsége a hétvégén még közelebb kerülhet a Suzuki Cup összetett pontversenyének megnyeréséhez, ám ezúttal a Supersport 300-ban induló Kakuszi Ádám is ott lesz a csehországi Mostban ? tudatták sajtósaik.

A H-Moto Team két ifjú tehetsége a csehországi Mostban folytatja szereplését az IDM idei bajnoki szezonjában. Kovács Bálint a Suzuki Cup sorozatában tovább növelheti előnyét a bajnoki címért folytatott versenyben a hétvégén, míg csapattársa, Kakuszi Ádám a Supersport 300 kategóriában zárna a pontszerzők között.

Ezen a hétvégén a csehországi Mostban folytatódik az IDM bajnoki sorozat, ahol ezúttal ismét két versenyzővel lesz ott a rajtrácson a H-Moto Team. Kovács Bálint 2019-ben már a második teljes szezonját teljesíti ebben az erős nemzetközi mezőnyben: a 17 éves motoros eddig remekül teljesít az idényben, hiszen a legutóbbi három futamot megnyerte, és 31 ponttal vezeti az összetettet a Suzuki Cup kategóriában. Nem is lehet más a célja, mint olyan eredményt elérni, amivel ismét közelebb kerülhet első felnőtt nemzetközi bajnoki címéhez. Bálint úgy vág neki ennek a hétvégének, hogy mindenképpen dobogóra szeretne állni mindkét futamot követően.

? E hétvégén a csehországi Mostban folytatom idei szereplésemet a Suzuki Cupban, ami abból a szempontból előnyös a számomra, hogy ismerem a pályát, hiszen korábban már több kategóriában is versenyeztem itt. Mivel a sorozat versenynaptárában ez egy új helyszín, így azt nem tudom, hogy a vetélytársaim közül ki ment már itt, illetve kinek lesz ismeretlen a mosti aszfaltcsík. Ugyanakkor nekem már idén is volt alkalmam itt tesztelni, így pontosan felmértük, mire kell majd figyelnünk a hétvége során. A gumikezelés nagyon fontos lesz a futamok során, ugyanis helyenként új aszfalt van a pályán, amely nem kíméli az abroncsokat. Esélyeket nem latolgatnék, de a bajnoki címem szempontjából minél előrébb kell, hogy végezzek! ? mondta Kovács Bálint.

Ezúttal nem egyedüli magyarként lesz ott az IDM mezőnyében, ugyanis csapattársa, a legutóbbi magyar bajnoki futamon dobogóra álló Kakuszi Ádám szintén rajthoz áll Mostban, igaz, ő a Supersport 300 kategóriában. A 16 éves motoros a Lausitzring-i szezonnyitón mindkétszer a 13. helyen zárt, azaz 6 bajnoki ponttal zárta pályafutása első IDM-es versenyhétvégéjét, és ezúttal sem szeretne pont nélkül hazatérni az előtte álló futamokról.

? Júliusban Bálinttal együtt voltam már itt tesztelni, így a pálya már nem lesz teljesen ismeretlen a számomra. Az alapbeállításokat sikerült megtalálnunk, amiket ugyan még finomítanunk kell majd a szabadedzéseken, hogy még jobb legyen, de fontos, hogy nem a nulláról kell kezdenünk a munkát. Ugyanakkor nem számítok könnyű hétvégére, hiszen ez lesz a második versenyhétvégém az IDM mezőnyében, ám ennek ellenére szeretnék a Top 10-ben végezni! ? jelentette ki Kakuszi Ádám.

Szóljon hozzá!