ZETApress

hírportál

Egy 5. és egy 6. hely Nápolyban

Egy 5. és egy 6. helyet szerzett tegnap a magyar csapat a nápolyi 30. Universiaden. Boros Bence (PTE) a dzsúdósok 66 kg-os súlycsoportban 5. lett, miután a bronzmeccset ipponnal elveszítette az orosz Chasygov ellen ? tudatták sajtósaik. Fotóink Varga Dávid/MEFS felvételei.

Nem is ez volt annyira fájó, hanem az elődöntő, ahol Borost kihirdették győztesnek egy wasarival, majd törölték az eredményt és hosszabbítás után egy vitatott wasarival kikapott a japán Katsuratól. A Pécsi Tudományegyetem hallgatója egyébként egyenes ágon jutott a legjobb négy közé, miután egy szaudi, egy argentin és egy brazil judost is legyőzött. ? Úgy éreztem, jól ment a judozás, ezért is sajnálom, hogy a döntőbe jutást két vitatott bírói döntéssel elvették. Mire a bronzmeccsen rájöttem, hogyan védekezzek hatékonyan, addigra az orosz ellenfelem a földön térddel úgy tarkón talált, hogy percekig azt sem tudtam hol vagyok! ? mondta szomorúan Boros.

Sós Dániel 6. lett 200-as vegyes-úszásban. Az University of Louisville hallgatója pénteken egyéni rekordot úszva került a döntőbe, szombaton is csak 1-2 tizeddel maradt el ettől az időtől. ? Jó volt 100 méterig, de mellen kicsit tompább voltam, mint tegnap, a gyors az jött a végén, de úgy látszik messze voltam az élen haladóktól ? kesergett Sós.

Szentes Bence (SZE) 50m háton szintén egyéni csúcsot úszott a középdöntőben, így ő ott lesz a mai döntőben a 6. legjobb idővel. Ugyanebben a számban Kovács Benedek (EDUTUS) nem jutott be a fináléba, de neki nem is a 200 hát a fő száma. 200 vegyesen György Réka (Viginia Polytechnic Institute) és Sebestyén Dalma (SZE) is középdöntőbe jutott, de innen már nem sikerült a továbblépés, Kutasi Máté (TE) viszont 200 mellen ott lesz a mai döntőben.

Szóljon hozzá!